Bombariadó három moszkvai pályaudvaron

Vágólapra másolva!
Az orosz hatóságok vasárnap bombafenyegetés miatt kiürítettek három moszkvai pályaudvart, és átvizsgálják az orosz főváros összes pályaudvarát.
Vágólapra másolva!

Egy névtelen telefonáló figyelmeztetése után kiürítettek három moszkvai vasútállomást vasárnap, az orosz főváros többi állomását is átvizsgálják. Az orosz közlekedési rendőrség szóvivője szerint a telefonáló nem árulta el, hogy melyik három állomáson robbannak majd a bombák.

Az orosz hatóságok úgy döntöttek, hogy kiüríttetik a Komszomol téren található három vasútállomást, a Leningrádit, a Jaroszlavlit és a Kazanyit, a teret a köznyelvben gyakran "három pályaudvar" néven emlegetik. A szóvivő elmondása szerint az elmúlt két hétben szinte naponta kapnak bombafenyegetéseket, de a mostani az első alkalom, hogy a rendőrségnek az összes moszkvai pályaudvart egyszerre át kellett vizsgálnia. A déli órákra öt épületben befejezték a munkát a rendőrök, további négy pályaudvaron még tartott a kutatás, de sehol nem találtak gyanús szerkezetet.

Ugyancsak vasárnap egy gyanús tárgy miatt kiürítették a metró Oktyjabrszkaja állomását is, de ott sem találtak pokolgépet. A domogyedovói repülőtéren január 24-én elkövetett, 36 emberéletet kioltó öngyilkos merénylet után nagyon elszaporodtak a hamis bombariadók: szombaton például az Atrium nevű bevásárlóközpontot kellett kiüríteni ilyen okból, s nincs nap, hogy be ne futna több ilyen hívás. A rendőrség kivétel nélkül mindet komolyan veszi, de eddig még nem találtak semmit.

Szakértők a sajtó kérdéseire elmondták, hogy minden terrorakció után jelentősen megnő az ilyen hívások száma, de ezúttal különösen sok a hamis riadó. Az Eho Moszkvi rádiónak egy szakértő arról beszélt, milyen okból tesznek ilyet az emberek, s rámutatott: az egyik lehetőség, hogy a terroristák segítői az elkövetők, akik ilyenkor tanulmányozzák, hogyan járnak el a rendőrök. A névtelen telefonálókat nagy erőkkel keresik, és gyakran meg is találják.

Most, hogy a hamis riadók országszerte mindennaposak lettek, felmerült, hogy az ilyen bűncselekményekre kiszabható büntetéseket jelentősen súlyosbítani kellene. Az már nem látszik kétségesnek, hogy tényleges börtönnel büntetik majd azokat, akiket megtalálnak. Vita van még azonban arról, hogy emellett az okozott hatalmas költségeket is megtéríttessék-e velük.