Szelíd arcát mutató testvériségtől félti országát Mubarak

Mohammed Badie, a Muszlim Testvériség vezetője 2010. november 9-én egy sajtótájékoztatón
Vágólapra másolva!
Vérszomjas radikálisok indultak útjukra a segítségével, évtizedekkel ezelőtt elkövetett terrorakciókat írnak a számlájára, és sokak szerint az iszlám radikalizmus útjára állítják Egyiptomot. A távozni készülő Hoszni Mubarak velük ijesztegeti az amerikai és európai diplomatákat, és az ő rémképükkel támasztja alá diktatórikus hatalmát. Mi az a Muszlim Testvériség, és mi a szerepe az egyiptomi káoszban?
Vágólapra másolva!

Valószínűleg évek óta megszokott forgatókönyv szerint zajlott a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és Frank Wiesner amerikai diplomata, korábbi egyiptomi nagykövet közötti keddi megbeszélés az amerikai Time magazin szerint. A kölcsönös udvariassági körök után rátértek a két ország kapcsolataira, majd a közel-keleti helyzetre. Ekkor az amerikai finoman elővezette a politikai reform szükségességét, mire az elnök felidegesedett, és azzal vágott vissza, hogy "ha megteszem, amit akar, az iszlám szélsőségesek megszerzik a hatalmat". Ezután visszatértek a közel-keleti béke ügyéhez.

Nagyon valószínű, hogy egy ilyen beszélgetésnek az aktualizált változata zajlott kedden - írta a Time. Mubarak minden bizonnyal figyelmeztette az amerikai diplomatát, hogy ha ő nincs, akkor a Muszlim Testvériség radikalizmusának áldozata lesz Egyiptom. A Time feltételezését erősíti az az interjú, amelyet az ABC amerikai tévécsatornának adott Mubarak még csütörtökön. Ebben a Testvériséget nevezte meg a kairói utcákat immár egy hete uraló véres zavargások okozójának.

Véres kezdetek

Mubarak nem alaptalanul tart a Muszlim Testvériségtől (al-Ikhván al-Muszlimún), amely jelentős - 30 százalékra becsült - támogatottsága révén komoly politikai tényezőnek számít Egyiptomban, még úgy is, hogy hivatalosan be van tiltva. A 2005-ös választáson úgy szerezte meg a parlamenti helyek ötödét (88 képviselője került be a 444 tagú parlamentbe), hogy a betiltott szervezet tagjai csak függetlenként indulhattak (a legutóbbi, tavaly december eleji szavazást csalásokra hivatkozva bojkottálták, egyetlen képviselőjük sem lett).

A Mubarak által emlegetett fenyegetés a Testvériség véres múltját idézi. Az 1928-ban az iszlám értékek megőrzésére és terjesztésére egy Hasszán al-Banna nevű tanár által alapított társaság fegyveres szárnyának tagjai számos erőszakos cselekményt követtek az egyiptomi hatóságok szerint. Nekik tulajdonítják Mahmúd an-Nukrasi pasa, akkori egyiptomi miniszterelnök 1948-as meggyilkolását, illetve számos bombatámadást és merényletet, amelyet még a brit gyarmati uralom idején hajtottak végre.

A Testvériség tagjai aktívan részt vettek az egyiptomi függetlenség 1952-es kivívásában is, de az ekkor velük szövetséges szabad tisztek mozgalmával hamar szakítottak. Kiábrándultak a tisztekből, mert nem váltották be ígéretüket, és nem vezettek be iszlám államot, miután hatalomra kerültek. A szembenállás miatt a Testvériség egyik tagja 1954-ben megpróbálta meggyilkolni a tisztek elnökké lett vezéralakját, az egyiptomi függetlenség megtestesítőjét, Gamal Abdul Nasszert.

Szörnyek szülője

A Nasszer elleni támadást követő megtorlások miatt - a szervezet több ezer tagját börtönözték be és kínozták meg - a Testvériség illegalitásba vonult, egyes tagjai radikalizálódtak. Az alapító al-Banna 1948-as meggyilkolása után a Testvériség meghatározó tagjává váló Szajjid Kutub volt az, aki behozta a köztudatba a dzsihád szükségességét az iszlámmal szemben érzéketlen nyugati és muszlim rezsimek ellen. Kutub írásai - elsősorban az 1964-ben készült Mérföldkövek - számos radikális csoportra voltak hatással - jóllehet maga a szervezet nem vált egészében radikálissá.

Forrás: AFP
Jelenlegi vezetőjük, Mohamed Baide konzervatív

Manyasz Róbert iszlámjogi szakértő szerint a csoport a modernkori iszlamista szervezetek a szülőanyjának tekinthető. Szellemi elődjének tekinti a Testvériséget többek között a 2001. szeptember 11-i támadásokat elkövető, Oszama bin Laden által vezetett al-Kaida, vagy az ebbe 2001-ben beolvadó, Ajman az-Zavahíri vezette egyiptomi Iszlám Dzsihád, amely legalább egy alkalommal megpróbálta eltenni láb alól Mubarakot is. A mozgalom az évek során számos muszlim országban gyökeret vert. A Közel-Keleten kívül Ázsiában és Afrikában is. A Gázai övezetet uralma alatt tartó, és Izrael ellen számos támadást végrehajtó palesztin Hamász a Muszlim Testvériség palesztin ágának vallja magát.

Megszelídült vagy csak úgy tesz?

A Testvériség azonban jó ideje felhagyott a fegyveres harccal. Manyasz Róbert szerint évtizedek óta nem sorolhatók a radikálisok közé, régóta hirdetik a demokratikus elvek, a szabad választások fontosságát. A radikális csoportok kiváltak közülük (az egyik ilyen csoport 1981-ben meggyilkolta az egyiptomi elnöki posztot Mubarak előtt betöltő Anvar Szadatot).

A Foreign Policy egy 2007-es elemzésében a társaság különböző vezetőivel folytatott beszélgetésekre hivatkozva azt írta, hogy a csoport határozottan elkötelezett a demokratikus elvek mellett, ami miatt jelentősen különböznek a belőlük eredeztethető radikális csoportoktól, amelyek közül több árulónak tartja a Testvériséget. Kamal el-Helbavi, a Testvériség tagja, korábbi szóvivője is békés hozzáállásukat igyekezett bizonygatni a BBC-nek adott interjújában, amikor megkérdezték tőle, hogy bevezetnék-e az országban a szigorú iszlám törvényhozást, ha a Testvériség megkaparintaná a hatalmat. Elismerte, hogy ez a céljuk, de azt mondta, csakis akkor vezetnék be, ha "az emberek többsége és a demokratikus gyakorlat megengedi".

Nem mindenki hisz azonban a Testvériség őszinteségéban. Benny Morris izraeli történészprofesszor a Guardianben azt írta, megalapítása óta egyetlen célja van a társaságnak: megszerezni és megtisztítani Egyiptomot. A demokratikus elkötelezettség szerinte csak álca, egy szabad választáson feltehetően túlnyomóan ők dominálnának - akár enyhe megfélemlítéssel is -, és az így megszerzett hatalommal visszaélve első dolguk lenne felmondani az Izrael és Egyiptom között 1979-ben megkötött békeszerződést, és megkezdenék az iszlám állam kiépítését. A professzor szerint a csoport az 1979-es iráni iszlám forradalom, vagy még inkább a Gázai övezet irányítását 2006-ban demokratikus választáson megszerző Hamász példáját követi majd.

Forrás: AFP
Szimpatizáns kampánycédével

Belső feszültségek

Az [origo] által megkérdezett, a közel-keleti térséggel foglalkozó kutatók kételkednek ebben a forgatókönyvben. Manyasz Róbert szerint a szervezet egyes céljai miatt jogosak lehetnek a vele szemben megfogalmazott fenntartások, és beágyazottsága, politikai tapasztalata révén (nemcsak parlamenti képviselőik voltak korábban, de a szakszervezetek vezetői is többnyire tagjaik köréből kerülnek ki) ők lehetnek azok, akik a legtöbbet profitálhatnak abból, ha hatalomváltás történik Egyiptomban, egy esetleges szabad választáson "egyértelmű, hogy győzelmet szereznének".

Csakhogy a szervezet nem egységes. Csicsmann László, a Corvinus Egyetem Közel-Keletet kutató adjunktusa szerint a Testvériséget több generáció alkotja. Az idősebb generációhoz tartozó vezetés kompromisszumkészebb és konzervatívabb, de nem radikális, hanem azt mondja, hogy nem szabad a politikai folyamatokba beleszólniuk, inkább a társadalmi kérdésekre kell koncentrálni (a szervezet komoly társadalmi szerepet játszik most is: iskolákat, kórházakat tart fenn, karitatív tevékenységet végez). A fiatal szárny, a városi iszlamista értelmiség aktívabb politikai jelenlétet akar.

"Radikálizálódás csak akkor történhetne meg, ha melléjük állna a hadsereg, ami viszont a világi állam bástyája" - mondta Manyasz, aki szerint nem állnak fenn azok a körülmények, mint 1979-ben Iránban, ahol az iszlám mellett sokkal nagyobb szerepe volt a perzsa nacionalizmusnak abban, hogy a katonák az iszlám mozgalomhoz pártoltak. Egyiptomban a társadalom nagy része nem vallásos, és kicsi a valószínűsége annak is, hogy a 60 éve szekularizált rendszert óvó hadsereget meg tudnák nyerni az iszlamista irányzatnak - mondta Manyasz.

A szervezetnek kifelé mutatott egysége, kommunikációja és követelései egyeznek a nem vallásos ellenzéki szervezetekével, programjukban sem látni aggodalomra okot adó követeléseket - mondta Csicsmann, aki szerint óvatosan kell kezelni a társaság jelentős támogatottságát is. Szerinte ez jelentős részben ellenzéki mivoltuknak szól, egyfajta a protest-támogatás a hatalommal szemben, és ha Mubarak elbukik, ez még sokat változhat.