Korrupcióról és csalásokról is kérdezte a nép az élő adásban válaszoló Putyint

Medvegyev és Putyin, orosz választások, Egységes Oroszország, elveszetette kétharmados támogatását Putyin
Vágólapra másolva!
Kinevette az őt szidalmazó feliratokat, John McCain amerikai szenátort pedig őrültnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz kormányfő, aki csütörtökön élő televíziós adásban válaszol orosz állampolgárok telefonos és élő kérdéseire. Putyint elnöki terveiről, korrupt kormányzókról és be nem váltott ígéretekről is kérdezték, de ő sosem esett ki szerepéből, és minden válaszában sikerült önmagát fényeznie.
Vágólapra másolva!

Élő adásban válaszolt a stúdióban meghívott vendégek és a betelefonáló érdeklődők kérdésére Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök csütörtök délelőtt. Az orosz tévék által közvetített műsorban Putyinhoz állítólag több mint másfél millió kérdés érkezett, amelyekből a televízió munkatársai válogatásokat olvastak föl, illetve kiválasztott embereknek adtak lehetőséget, hogy feltehessék kérdéseiket.

Putyint főleg elnöki ambícióiról, a decemberi parlamenti választások állítólagos visszaéléseiről és korrupt orosz kormányzókról, helyi politikai kérdésekről faggatták, a műsor első órája után a műsorvezető már szabadkozott is, hogy ismét választási témájú kérdés érkezik:"nem direkt csinálom" - mondta. Putyin magabiztosan, igaz, gyakran kitérő válaszokkal reagált minden kérdésre, miközben a stúdióban néha politikusok, Putyin bizalmasai, barátai is kérdésnek álcázott dicséretekkel méltatták őt.

A miniszterelnöktől egyszerű emberek is kérdezhettek: egy betelefonáló például arra kérdezett rá, hogy miért rúgták ki a Kommerszant két újságíróját, miután terjedelmes beszámolót közöltek az állítólagos választási visszaélésekről. A lapban fotót közöltek egy érvénytelen szavazócéduláról, amelyre az volt írva, "Putyin, takarodj!". Putyin válaszában azt mondta, ő örült a képnek és viccesnek találta, mert már hozzászokott, hogy ilyen viccekkel ostorozzák, főleg nyugatról. A kormányfő azt mondta, szerinte a cikk egy Nagy-Britanniában kitervelt összeesküvés volt ellene, ami mögött ottani orosz emigránsok állnak: "Ismerjük ezeket a Londonban élő embereket, és meg is értem őket, hisz addig nem jöhetnek haza, amíg én itt vagyok".

A decemberi tüntetésekről szóló kérdésre azt mondta, ő nem nagyon követte figyelemmel azokat, és szerinte senkit nem kavartak föl az események a Kreml-ben. Ő személy szerint jégkorongozni tanult a tüntetések idején, és azzal volt elfoglalva - mondta Putyin. Egy korábbi kérdezőnek ugyanakkor azt mondta, állítólagos választási csalások megelőzésére érdemes lenne megfigyelő kamerákat telepíteni a szavazóhelyiségekbe az elnökválasztásra.

Korrupt kormányzók és nem létező ellenzék

Putyintól azt is megkérdezték, hogy elesnek-e az állami támogatástól azok a régiók, ahol nem aratott győzelmet Putyin pártja: erre a miniszterelnök hangosan fölkacagott, és azt mondta, szó sincs ilyesmiről. Mások azt kérdezték, mi alapján váltják le az egyes régiók kormányzóit. Putyin szerint a kormányzók távozásában nem játszik közvetlen szerepet, hogy Putyin pártja milyen jól szerepelt a területükön, helyette egy kiegyensúlyozott, gazdasági és szociális eredményeket vizsgáló szempontrendszer alapján értékelik őket. Ha azonban valaki nagy választási vereséget szenvedett, levonhatja a következtetést, és akár le is mondhat - tette hozzá.

Egy internetes kérdező jelezte, hogy szerinte az ő régiójában azért bukott akkorát Putyin pártja, mert az emberek így tiltakoztak a korrupt kormányzó ellen. Egy másik, Vlagyivosztokból jelentkező vállalkozó kamera előtt mondta el, hogy az ottani kormányzó korrupt, és az ő zsebében tűnnek el az állami pénzek, majd azt kérdezte, mikor távolítja már el őt Putyin. A miniszterelnök azt mondta, hogy a kérdező véleményét is figyelembe fogják venni, amikor a vlagyivosztoki kormányzó sorsáról döntenek. Oroszországban 2004 óta nem a nép választja, hanem Putyin nevezi ki a kormányzókat: a kormányfő szerint ez a döntés nem azért született, hogy minél több hatalom legyen a kezében, hanem hogy "egyben tartsa az országot".

Egy Murmanszkból telefonáló hölgy arról kérdezett, mért nincs valódi ellenzék Oroszországban. Putyin azt mondta, a többpártrendszer még fejlődik az országban, mert nehéz olyan pártokat alapítani, amelyek minden oroszországi régióban képesek jelen lenni. Ami csak egy régióban van jelen, az nem párt, csak politikai mozgalom, de ez nem baj - mondta Putyin.

Magát fényezi válaszadás helyett

Többen kérdezték, hogy milyen tervei vannak Putyinnak, ha elnökké választják márciusban. Putyin az ilyen kérdésekre saját eddigi munkájának méltatásával válaszolt, és hosszan ecsetelte, mennyire fejlődik a gazdaság, emelkednek a nyugdíjak és a bérek, jobb az élet Oroszországban. Szerinte csökkent a szegények száma és a munkanélküliség, és kis károkkal sikerült átvészelniük a 2008-as válságot, sokkal jobban állnak, mint az EU vagy az USA. Különösen azzal dicsekedett, hogy az oroszok államadóssága csak a GDP 10 százaléka, a külföldi adósságuk pedig mindössze 2,5 százalék.

"Bár sok mindent elértünk, ezt folytatni kell" - tette hozzá: szerinte tovább kell erősíteni a szociális ellátórendszereket, és szélesebb demokráciát is kell építeni, amiben az emberek kapcsolatban állnak a hatóságokkal. Újfajta intézményekre van szükség, mély reformok kellenek a társadalomban - mondta.

Be nem váltott ígéretek

Putyin kemény kritikát kapott a stúdióban egy katonai szakértőtől, aki szerint a kormányfő nem teljesítette a hadseregnek tett ígéretét. Putyin állítólag azt ígérte, hogy 2010-re minden leszerelő katonának lakást ad az állam, de ez nem történt meg: a kérdező ezért bocsánatkérést követelt. Putyin azt mondta, hogy eredetileg úgy tudták, 70 ezer lakásra van szükség, de végül 110 ezer sem lett elég, így még dolgoznak a problémán. Szerinte nem lehetett tudni, hogy ennyi katona szerel le, de 1-2 éven belül mindenkinek elkészül a lakása.

Ugyanez a kérdező azt is megkérdezte, hogy Putyin miért nem rúgja ki a nyilvánvalóan kudarcot vallott minisztereket. Putyin azt mondta, a miniszterei "képzett emberek, akik nagyon komplex problémákkal küzdenek, és a legrosszabb döntés lenne, ha a kormány megkeverésével lassítanák a munkájukat. Szerinte egy miniszter leváltása fél év időkiesést jelent.

Egy ismert orvos azt tudakolta Putyintól, hogy valóban szűkül-e majd az ingyenes orvosi alapellátás, és több szolgáltatásért kell-e fizetni a jövőben. Putyin szerint ez bonyolult probléma, de tény, hogy "nem biztos, hogy az egészségügy teljesen ingyenes tud maradni". "Természetesen az alapellátásnak ingyenesnek kell lennie" - tette hozzá, ezt a kijelentését taps kísérte.

Kadhafi és az "őrült" amerikai szenátor

Szóba került az a kritika is, amit korábban John McCain amerikai szenátor mondott Putyinról - eszerint McCain úgy gondolja, Putyin úgy fogja végezni, mint Moammer Kadhafi, a nemrég meggyilkolt líbiai diktátor. Putyin válaszában azt mondta, hogy McCain nem róla, hanem Oroszországról beszélt, mert "egyesek meg akarnak szabadulni Oroszországtól". Szerinte sokan félnek az orosz atomfegyverektől, és nem tetszik nekik, hogy Oroszországnak saját külpolitikája van. "A nyugat nem egységes, több barátunk van ott, mint ellenségünk" - mondta.

Ezután McCain-t kritizálva azt mondta, hogy mivel az amerikai szenátor annak idején harcolt Vietnamban, biztosan ártatlan emberek vére tapad a kezéhez. El is fogták a háborúban, és egy kis gödörben tartották fogva - tette hozzá: "Bárki megőrült volna egy ilyen helyzetben, nincs ebben semmi meglepő". Puytin a válasz végén ismét az USA-t tette felelőssé Kadhafi haláláért, azt állította, hogy ők segítették a líbiai vezetőt meggyilkoló harcosokat.

A kérdések között szóba került az Eurázsiai Unió terve, a rendőrök fizetésemelése, valamint a következő kormány leendő minisztereiről szóló találgatások is. Egy kérdező Ufa városából arról panaszkodott, hogy mért törölték el a muszlim vallási ünnepeken kiadható munkaszüneti napokat, egy másik régióban medig a muszlim bevándorlókra panaszkodtak.