Megúszta a kiutasítást a brit képviselő kémkedéssel gyanúsított orosz szeretője

Vágólapra másolva!
A bevándorlási bíróság úgy döntött kedden, hogy nem toloncolják ki Nagy-Britanniából azt a brit parlamentben asszisztensként dolgozó orosz nőt, akit információk kiszivárogtatásával gyanúsítottak. A nő azt elismerte, hogy négy évig viszonyt folytatott egy liberális-demokrata képviselővel, de a kémkedést tagadta.
Vágólapra másolva!

Nem toloncolják ki Nagy-Britanniából azt az orosz nőt, aki a brit parlamentben dolgozott asszisztens-kutatóként, és azzal vádolták, hogy Oroszországnak adott át információkat - döntött a bevándorlási bíróság kedden Londonban.

Az AP beszámolója szerint a bíróság megállapította, hogy Jekatyerina Zatulivetert nem jelent fenyegetést az ország biztonságára nézve, mint azt a kormányzat állította. A bevándorlási hivatal szóvivője csalódottan vette tudomásul a döntést.

A bírói tanács 28 oldalas ítélete nem zárta ki teljesen annak a lehetőségét, hogy Zatuliveter orosz ügynök lehet. "Nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy nem csaptak be minket" - nyilatkozta John Mitting bíró. De mint mondta, ha igen, akkor azt egy páratlanul hozzáértő, szigorúan képzett tiszt tette. A bírói testület szerint ez azonban valószínűtlen a nő oktatását és képzését tekintve.

Forrás: AFP

A 26 éves orosz nőt decemberben tartóztatták le azzal, hogy a Mike Hancock brit parlamenti képviselőnél folytatott munkakörét kihasználva információkat adott át az orosz hírszerzésnek. Hivatalosan soha nem vádolták kémkedéssel, de a brit hatóságok a kitoloncolását kezdeményezték, mondván, fenyegetést jelent az ország biztonságára. A nő beismerte a titkos viszonyt a védelmi bizottságban dolgozó férfival, de tagadta, hogy az orosz titkosszolgálatnak kémkedne.

Korábban az Independent arról írt, hogy a Mike Hancockkal folytatott viszonya 2006 novemberétől tavaly márciusig tartott. Az írás szerint a nő gyakran egyedül maradt a védelmi bizottságban dolgozó férfi irodájában, így a levelezéséhez és bizalmas anyagokhoz is hozzáférhetett. A nő szerint ez valóban így van, de őt nem érdekelték az iratok. A belügyminisztérium ügyvédje szerint a férfi azért lehetett célpont, mert korábban pletykáltak már házasságtöréseiről.