Kizárták a civileket gyilkoló Szíriát az arab elitből

Vágólapra másolva!
Az Arab Liga hosszas tanácskozás után úgy döntött, felfüggeszti Szíria tagságát, miután az többszöri felszólításra sem vetett véget a vérontásnak. Szíriában a kormányerők hónapok óta tankokkal lövik az ellenzéki megmozdulások helyszíneit, becslések szerint eddig 3000 civilt öltek meg a katonák.
Vágólapra másolva!

Felfüggeszti Szíria tagságát az Arab Liga - döntöttek a tagállamok vezetői szombati ülésükön. A Guardian szerint válságtanácskozásra gyűlt össze a 22 tagállam Kairóban. A tagállamok megegyeztek, hogy Szíriát mindaddig kizárják maguk közül, amíg nem vet véget a vérontásnak a határain belül. Szíriával szemben szankciókat is bevezetnek, és visszahívják nagyköveteiket Damaszkuszból - jelentette be a katari miniszterelnök, Hamad bin Jasszim bin Jaber bin Mohamed al-Tháni sejk.

Hét hónapja tört ki felkelés Szíriában, az ellenzéki megmozdulásokon reformokat, és Bassar el-Aszád elnök távozását követelik. Az állam megtorló akciókkal válaszolt, az ENSZ adatai szerint eddig mintegy 3000 ember halálát okozták, közülük több száz gyerek, és további ezrek kerültek börtönbe. Az Aszád irányítása alatt álló fegyveres erők, a jelentések szerint több ellenzéki tüntetésen rendeztek vérfürdőt, melyeknek számos civil áldozata volt. Az állam erőszakos fellépését hónapok óta újra és újra elítélték a világ vezetői, köztük az ENSZ és az Arab Liga, de ez nem hozott változást.

"Bíráltak bennünket, amiért ilyen sokáig tartott, hogy meghozzuk ezt a döntést, de megtettük, amit lehet. Szükségünk volt egy megnyugtató többségre" - mondta a katari miniszterelnök. 18 ország szavazott Szíria kizárására, és hárman voltak ellene: Libanon, Jemen és maga Szíria. A döntés szerdán lép életbe.

"Minden szíriai ellenzéki pártot tárgyalóasztalhoz hívunk az Arab Liga székházába, hogy megegyezhessünk egy átmeneti időszak menetrendjében" - mondta al-Tháni, miután ismét felhívta a szír hadsereget, hogy ne gyilkolja tovább a lakosságot.

A szíriai helyzet békés rendezéséről szóló megállapodás november elején lépett hatályba, arról szólt, hogy a kormányerők visszavonnak minden tankot és fegyveres egységet azokból az ellenzékinek tartott városokból, amelyeket ostrom alatt tartanak - különös tekintettel Hámára és Homszra. A megállapodás ellenére nem változott a helyzet, a katonák nem vonultak vissza, és a harcok folytatódtak.