CNN: Lemond a görög kormányfő, ha megalakul az új kormány

Vágólapra másolva!
Amint megalakul az új görög koalicíós kormány, lemond a miniszterelnökségről Jeórjiosz Papandreu - írja a CNN csatorna online oldala görög hivatalnokokra hivatkozva. Az új - átmeneti - kormány négy hónapig működhet, kora tavasszal választások lehetnek az országban.
Vágólapra másolva!

A vasárnapi kabinetülés lehet az utolsó, amelyen Papandreu miniszterelnökként részt vesz - közölte a kormány szóvivője. A görög állami televízió meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy négy hónapig működhet az átmeneti kormány, jövő kora tavasszal pedig parlamenti választások lehetnek Görögországban.

Papandreu pártjának, a szocialista PASZOK-nak a szóvivője azt mondta: a kormányfő lemond, amint bejelentik az új kormány megalakulását.

A görög államfővel tartott vasárnapi konzultáció után ismét lemondásra szólította fel Papandreut az ellenzék fő erejét képező párt, az Új Demokrácia egyik vezetője. Antonisz Szamarasz kijelentette: pártja kész részt venni a politikai válság megoldásában, de ennek előfeltétele, hogy Papandreu távozzon a miniszterelnöki tisztségből.

Karolosz Papuliasz köztársasági elnök felszólította a politikusokat, hogy vessenek véget a bizonytalanságnak, s állapodjanak meg egy közös kormány felállításában. "Tudatában vagyok a görög nép aggodalmának, mindenkinek vállalnia kell a felelősségből rá eső részt, a stabilitás és a bizalom üzenetét kell sugároznunk a külvilág felé, belföldre pedig a stabilitás és a normalizálás üzenetét" - fogalmazott.

A görög miniszterelnök péntek éjjel megnyerte a parlamenti bizalmi szavazást: a 300 fős országgyűlésben 153-an támogatták, 144-en szavaztak ellene, így egyelőre nem kell új választásokat kiírni, nem kerül veszélybe a nemzetközi mentőhitel hamarosan esedékes nyolcmilliárd eurós részletének átutalása, melynek esetleges elmaradása szinte azonnali államcsőddel fenyegetett volna.

Az adósságválságban vergődő Görögország helyzete azonban továbbra is zavaros. Az eurózónával kialkudott mentőcsomag elfogadásáról a hét elején még népszavazást javasló, majd hazai és külföldi nyomásra e tervétől elálló kormányfő nemzeti egységkormány megalakítását tűzte ki célul, ennek érdekében tárgyalásokat akar kezdeni az ellenzéki pártokkal. A legnagyobb ellenzéki erő, az Új Demokrácia ezt elutasítja, de más, kisebb pártok bevonásával akár 180 fős parlamenti többség is összeállhat.

Ha lesz is ilyen kormány, nem biztos, hogy Papandreu fogja vezetni. A lemondásáról már csütörtökön terjengő értesülések tovább élnek, ezek szerint a jelenlegi pénzügyminiszter, Evangelosz Venizelosz lenne az új miniszterelnök. A pénteki bizalmi szavazáskor Venizelosz stábjának egy tagja azt mondta a Guardian tudósítójának, hogy a váltást már eldöntötték. Mindenesetre az eurózónában és a világgazdaságban uralkodó bizonytalanság a jelek szerint tovább tart.

A görög válságról szóló összes [origo]-s cikket itt olvashatja.