Továbbra sincs egyezség a szlovákiai magyar-magyar párbeszédről

Vágólapra másolva!
Tárgyalna a Híd a Magyar Koalíció Pártjával az együttműködésről a márciusi előre hozott választásokon. A parlamenten kívüli MKP múlt héten választási koalíciót ajánlott fel a magyar-szlovák pártnak. Az MKP azonban közölte: ultimátumszerűnek tartják a javaslatot, ezért nem fogadják el.
Vágólapra másolva!

A választási együttműködésről szóló tárgyalásra hívta meg a Magyar Koalíció Pártját (MKP) a Híd-Most magyar-szlovák párt. "Bugár Béla, a Híd elnöke november 11-én pénteken várja az MKP képviselőit" - közölte Czuczor Nóra, a Híd szóvivője, hozzátéve, hogy ezzel a javaslattal szeretnének véget vetni a két párt közti üzengetésnek.

A parlamenten kívüli MKP szombaton választási koalíciót ajánlott fel a Hídnak, mégpedig az egyenrangúság alapján. A magyar-szlovák párt országos választmánya október végén kizárta egy választási koalíció megkötését az MKP-val, majd Bugár Béla, a Híd elnöke nyílt levélben ajánlott fel indulást pártja választási listáján az MKP politikusainak. Az MKP ezt marketingfogásnak minősítette és elutasította. Bugár hétfőn megerősítette, hogy reagálni fognak az MKP szombati felhívására. "Végre az MKP is belátta, az együttműködés az egyetlen járható út. Mi ezt már többször kezdeményeztük az elmúlt két évben, ám az MKP részéről eddig nem volt rá igény. Legutóbb október 22-én ajánlottuk fel az egy listán indulást. Ezt is elutasították" - tette hozzá a Híd elnöke. Az MKP "ultimátumszerűnek" nevezte a Híd javaslatát, ezért nem fogadta el azt. Ők továbbra is az egyenrangúság mellett érvelnek.

Mindeközben a SITA hírügynökségnek Duray Miklós, az MKP volt stratégiai alelnöke azt mondta, nem tervezi, hogy indulna a márciusi előre hozott parlamenti választáson, de ha mégis ajánlatot kapna, azt megfontolná. Duray szerint tekintettel azokra választókra, akik 1998-ben, 2002-ben és 2006-ban is az MKP-ra szavaztak, jogos az igyekezet, hogy együttműködés legyen az MKP és a Híd között. Úgy vélte: a szlovákiai magyar politikusoknak a magyar közösség érdekében kötelessége megegyezni az együttműködésben.

A felvetésre, hogy nem okozhat-e problémát éppen az ő személye a két párt kapcsolatában, a politikus megjegyezte: "Nekem ők jelentenek problémát, de a magyar közösség érdekében ez számomra nem lenne akadály." Durayt, hozzátette, zavarja, hogy a Híd politikusai a gazdasági lobbi érdekeit a magyar közösség érdekei elé helyezik, és ez akkor is zavarta, amikor Bugár Béla még az MKP elnöke volt.

Szlovákiában március 10-én lesznek előre hozott választások, mert Iveta Radicová kormánya október elején megbukott az euróövezeti mentőcsomagról szóló, bizalmi szavazással összekapcsolt parlamenti voksoláson. A választások legnagyobb esélyese a Robert Fico vezette Smer, amely felmérések szerint akár egypárti kormányt is alakíthat Szlovákiában.