Törökország kiutasította az izraeli nagykövetet

Vágólapra másolva!
Törökország a korábban emlegetett "B tervhez" folyamodott, mert Izrael az ENSZ jelentésének közzétételéig nem kért bocsánatot a gázai segélyhajók elleni tavaly májusi támadásért. A kiszivárgott jelentés szerint az izraeli akció túlzó volt, de jogszerű.
Vágólapra másolva!

Törökország minden katonai együttműködést felfüggesztett Izraellel, nagykövetét pedig kiutasította - közölte a török külügyminiszter. Ezt nem sokkal azután jelentette be, hogy kiszivárogtak a Gázai övezetbe tartó nemzetközi segélyflottilla elleni tavaly májusi izraeli támadással foglalkozó ENSZ-jelentés egyes részletei - írja a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala.

A török külügyminiszter, Ahmet Davutoglu szerint a jelentés néhány megállapítása elfogadhatatlan, ráadásul Izrael a bocsánatkérést is visszautasította. A jelentés állítólag azt állapítja meg, hogy az izraeli erők túlzott erővel léptek fel a flottilla ellen, de a tengeri blokád Gázában legális a nemzetközi jog szempontjából.

A BBC isztambuli tudósítója szerint a két ország közötti kapcsolat már az eset után is fagyos volt, de ezután a lehető legalacsonyabb szintre csökken majd. Mindez dacára annak, hogy a kiszivárgott hírek szerint az ENSZ-jelentés megemlíti: Törökországnak és Izraelnek meg kell próbálnia helyreállítani a diplomáciai kapcsolatot a térség stabilitása miatt is.

Tavaly május 31-én kilenc palesztinbarát török aktivista halt meg, amikor az izraeli hadsereg kommandója megszállta a Gázai övezetbe tartó hajókonvojt. A hat hajóból álló konvoj segélyeket szállított, célja a figyelemfelkeltés volt. Izrael arra hivatkozott, hogy katonái önvédelemből kényszerültek erőszak alkalmazására. Négy hónappal később, szeptemberben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentése azt állapította meg, hogy a támadás súlyosan megsértette az emberi jogokat, és elfogadhatatlanul brutális volt.