Sajtóértesülések szerint veseelégtelenség miatt kórházba vitték Hugo Chávezt

Vágólapra másolva!
Egy miami lap szerint a venezuelai elnök veseelégtelenség miatt kórházba került, állapota súlyos. Egyik minisztere azonban eg közösségi oldalon cáfolta a hírt. Hugo Chávez több kemoterápiás kezelésen esett át Kubában az elmúlt hónapokban.
Vágólapra másolva!

Veseelégtelenség miatt egy caracasi katonai kórházba szállították a venezuelai elnököt. Egy Miamiban megjelenő spanyol nyelvű lap, a Nuevo Herald szerint az elnök meglehetősen súlyos állapotban volt. A venezuelai információs miniszter, Andrés Izarra ugyanakkor a Twitteren cáfolta a hírt. Azt írta, hogy "nem az elnököt, hanem a lap újságíróit kellene ellátni, de nem kórházban, hanem az őrültek házában". Hugo Chávezt az elmúlt hónapokban daganatos betegsége miatt kezelték Kubában.

A venezuelai elnök is cáfolta a miami sajtóban megjelent információt, és a Buenos Aires Herald című angol nyelvű argentin lap szerint a venezuelai állami televíziónak telefonon elmondta, hogy ő maga lenne az első, aki bejelentene egy ilyen hírt. Chávez elismerte, hogy jelenleg lábadozik a négy kemoterápiás kezelés után, ugyanakkor tovább dolgozik, de nem hanyagolja el az egészségét.

A venezuelai elnök a múlt héten tért vissza hazájába Kubából, ahol megkapta a negyedik kemoterápiás kezelést. Az államfő a VTV állami televízió felvételein volt látható, amint leszállt repülőgépéről, a légikikötőben több magas rangú katonatiszt és miniszter üdvözölte.

Az 57 éves venezuelai elnök június 20-án esett át műtéten Havannában, amelynek során - megfogalmazása szerint "baseball-labda nagyságú" - rákos daganatot távolítottak el a medencetájékáról, de azt nem közölte, pontosan melyik szervéből. A külvilág azt találgatta, hogy prosztata- vagy végbélrákja lehetett.

A szigetországban júliusban és augusztusban két kemoterápiás kezelésen esett át, majd szeptember elején a caracasi katonai kórházban vetette magát alá ilyen jellegű kúrának. A negyedikre a múlt szombaton utazott Kubába Chávez, aki hazatérése után kijelentette: reményei szerint ezzel befejeződött a kemoterápiás kezeléssorozat, mostantól a lábadozás szakasza kezdődik.