Nyolcszáz embert tartóztattak le csalás gyanújával Tajvanon

Vágólapra másolva!
Háromszáz tajvani és ötszáz kínai állampolgárt azzal gyanúsítanak a tajvani hatóságok, hogy arra vettek rá embereket, hogy pénzátutalással tisztázzák magukat különféle vádak alól. A gyanú szerint a letartóztatott személyek rendőröknek adták ki magukat, és így 31 millió dollárt csaltak ki.
Vágólapra másolva!

A tajvani rendőrség őrizetbe vett mintegy nyolcszáz, csalással gyanúsított személyt a kínai rendőrséggel, illetve hét délkelet-ázsiai állam hatóságaival együttműködve - közölte csütörtökön a tajvani Bűnügyi Nyomozó Iroda.

A gyanúsítottakat, mintegy háromszáz tajvani és ötszáz kínai állampolgárt szerdán fogták el Tajvanon és Kínában, valamint Délkelet-Ázsiában, ahová hazájukból menekültek, így próbálva megúszni a felelősségre vonást.

A nyomozóiroda a honlapján közzétett nyilatkozatban arról számolt be, hogy a gyanúsítottak több mint 200 millió jüant (31 millió dollár) csaltak ki többségükben kínai és tajvani állampolgároktól. Általában rendőrnyomozóként jelentkeztek telefonon, arra bírva rá áldozataikat, hogy pénzátutalással tisztázzák magukat különféle vádak alól. Júniusban egy hasonló akció keretében mintegy 600 embert tartóztattak le.