A politikusok felelősségéről beszélt a Bundestagban XVI. Benedek

Vágólapra másolva!
Ellenzéki képviselők bojkottálták a pápának a Bundestagban elhangzott beszédét, mert szerintük az megsérti az állam és az egyház szétválasztásának elvét. Az egyházfő a politika, illetve a politikusok felelősségéről, a jogállam alapvető elemeiről szólt. Korábban találkozott Angela Merkel kancellárral és Christian Wulff államfővel is. Németországban rendkívüli biztonsági intézkedések vannak érvényben a pápalátogatás miatt.
Vágólapra másolva!

A jogállam fontosságát, a jogalkotók felelősségét hangsúlyozta a berlini Bundestagban elhangzott beszédében XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő az első pápa, aki beszédet mondott a német parlamentben. XVI. Benedek az előzetes várakozásokkal ellentétben egyetlen szóval sem említette az időszerű politikai és gazdasági kérdéseket, valamint a katolikus egyházat foglalkoztató problémákat. Az egyházfő szinte kizárólag a politika, illetve a politikusok felelősségéről, a jogállam alapvető elemeiről szólt.

A német pápa beszédét csaknem száz ellenzéki képviselő bojkottálta arra hivatkozva, hogy az megsérti az állam és az egyház szétválasztásának elvét. A bojkottálók között elsősorban a szociáldemokrata párthoz és a reformkommunista Baloldal pártjához tartozó honatyák voltak, helyükre azonban korábbi képviselőket hívtak meg.

A 84 éves egyházfő a képviselőknek egyfajta jogfilozófiai előadást tartott. A jogalkotás alapelveit említve hangsúlyozta, hogy a politikusok munkájának mértéke nem a siker és semmi esetre sem az anyagi nyereség lehet. A politika csakis az igazságosságot szolgálhatja és a béke előfeltételeit kell megteremtenie - fogalmazott az egyházfő, utalva arra, hogy a siker vágya tévútra, a jog meghamisításához, az igazságosság lerombolásához vezethet.

XVI. Benedek emlékeztetett a keserű német tapasztalatokra. "Mi németek átéltük azt, hogy a hatalmat elszakították a jogtól, a hatalom a jog ellen fordult, azt lábbal tiporta, és az állam a jogtalanság eszköze lett" - jelentette ki a náci rezsim bűncselekményire utalva a pápa.

A katolikus egyházfő beszédében szólt az ökológia jelentőségéről, a természet törvényeinek nélkülözhetetlen tiszteletéről és az európai kulturális gyökerei megőrzésének szükségességéről.

A beszéddel egy időben a parlament közelében mintegy tízezren tüntettek a katolikus egyház egyes tanai, a pápa korábbi állásfoglalásai ellen. A megmozdulást számos civil szervezet - köztük a homoszexuálisok és leszbikusok szövetsége - közösen rendezte. Előzőleg a pápa a berlini tiltakozással kapcsolatban azt hangoztatta, hogy az normálisnak számít egy szabad társadalomban, ha civilizált módon zajlik.

XVI. Benedek négynapos hivatalos állami látogatásra érkezett szülőhazájába, Németországba. Angela Merkel kancellárral politikai és gazdasági témákról, Európáról, és a nemzetközi pénzügyi válságról folytatott eszmecserét Berlinben. A pápa aggodalommal szólt arról, hogy növekszik a vallással szembeni közönyösség, mert szerinte a jobb jövő csakis az alapvető értékek újrafelfedezésére építhető. Christian Wulff államfő a pápával való találkozóján azt mondta, hogy a katolikus egyháznak választ kell adnia a hívőket foglalkoztató kérdésekre. Az államfő közvetve utalt azokra a megkülönböztetésekre, amelyek a többi között az elvált vagy a felekezetileg vegyes házasságban élő hívőket érik, valamint a katolikus egyházat érintő szexuális botrányokra.

Németországban rendkívüli biztonsági intézkedések vannak érvényben a pápalátogatás miatt.