Lövöldözés egy koppenhágai mecset előtt, egy ember meghalt

Vágólapra másolva!
Fegyveres támadás történt kedden a koppenhágai muszlim kulturális intézet mecsete előtt, egy ember meghalt, és két másik megsebesült. Szemtanúk szerint egy mozgó autóból adtak le 15-20 lövést az épületből kijövő hívőkre.
Vágólapra másolva!

A ramadánt lezáró ima után lövések dördültek el egy koppenhágai mecset előtt a dán főváros nyugati részében - közölte a dán rendőrség szóvivője. A TV2 dán tévéadó szemtanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy egy mozgó autóból adtak le 15-20 lövést a mecset előtt, miközben az épületet elhagyták a hívők. A rendőrség közlése szerint a támadásban egy ember meghalt, és legalább egy másik megsebesült.

Az [origo]-nak egy koppenhágai újságíró azt mondta, hogy az emberek a délelőtt tíz órai imára akartak bemenni a mecsetbe - ahol ekkor még egy másik ima zajlott -, amikor kisebb összetűzés alakult ki közöttük, valaki látott egy kést is. Ezután dördültek el a lövések - körülbelül húsz -, a tömeg felé. A férfi két sebesültről és egy halottról tudott, és azt mondta, hogy a feltételezések szerint a pakisztáni közösségen belüli konfliktus lehet a lövöldözés hátterében. A rendőrök egy hagyományos pakisztáni öltözetben lévő férfit keresnek - mondta telefonon.

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió internetes oldala szemtanúkra hivatkozva azt írja, hogy a lövések előtt erőszakos jeleneteknek zajlottak le a helyszínen, egy ember visszautasította, hogy beszálljon a járműbe, amelyből aztán tüzet nyitottak. Az értesülést máshonnan egyelőre nem erősítették meg. A rendőrség kordonnal zárta le a területet, a helyszínelés jelenleg is zajlik.

A Copenhagen Post beszámolója szerint egy 21 éves pakisztáni férfi a lövöldözés áldozata, és rajta kívül még két sebesült van. A dán lap szerint a rendőrség arra gyanakszik, hogy a pakisztáni közösség fiatal tagjai közötti vita vezethetett a lövöldözéshez. Szemtanúk beszámolója szerint a két csoport között akkor robbant ki a konfliktus, amikor a mecsetben lévő mintegy ezer ember elhagyta az épületet.

Írásunkat frissítjük.