Médiaeseményt csinált a szíriai hadsereg a hamai kivonulásból

Vágólapra másolva!
Sajtólátogatást szervezett a szíriai hadsereg a március óta tartó kormányellenes tüntetések központjának számító Hamába, hogy bemutassák, ahogyan a katonák elhagyják a várost. Közben a BBC jelentése szerint a török határ mentén a szíriai kormányerők tankokkal támadtak meg több várost és falut.
Vágólapra másolva!

Mintegy negyven, katonákkal teli csapatszállító hagyta el szerdán a szíriai Hama városát, ahol a hadsereg nagyszabású, tíznapos hadműveletet hajtott végre a felkelőkkel szemben - jelentette az AFP hírügynökség tudósítója a helyszínről. A beszámoló szerint a szíriai hadsereg sajtólátogatást szervezett a helyszínre, hogy az újságírók hírét vigyék a kivonulásnak.

"Mint látják, nincs már katonai jelenlét Hamában, a hadosztályok visszavonultak laktanyáikba, miután teljesítették küldetésüket - mondta a sajtó képviselőinek egy magas rangú katonatiszt az egyik felgyújtott rendőrőrs előtt. - A lakók hazamentek, és örülnek, hogy megszabadultak a fegyveres bandáktól, amelyek széthúzást próbáltak szítani a lakosság soraiban."

Hama hatalmas kormányellenes tüntetések színtere volt, júliusban - az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint - 500 ezernél többen gyűltek össze minden pénteken, amely a rendszer elleni tüntetések hagyományos napja lett.

Közben a BBC brit közszolgálati médium aktivisták beszámolóira hivatkozva internetes oldalán azt írta, hogy a szíriai kormányerők több északnyugati várost és falut megtámadtak. A beszámolók szerint tankok és felfegyverzett járművek hatoltak be a török határ melletti városokba. A BBC azt írja, hogy többen meghaltak. A BBC adatai szerint a március óta tartó szíriai kormányellenes tüntetések során több mint 1700-an haltak meg.

Szíriában a déli Deraa városában kezdődtek a zavargások még márciusban, a kemény hatósági fellépés és a több áldozat miatt azonban továbbterjedtek az ország többi részére. Az ország elnöke, Bassár al-Aszád a kezdeti forrongások után reformokat ígért, de ez sem vette elejét a zavargások elmérgesedésének (Szíria jelentőségéről és az ország politikai hátteréről itt olvashat).