Békés családapa vagy kemény gengszter? Aki miatt lángba borultak brit városok

zavargások, gyújtogatás, fosztogatás angliában, bandák, mark duggan
Vágólapra másolva!
Rokonai szerint gyerekeit bálványozó békés családapa volt, más információk szerint azonban nem állt messze a szervezett bűnözéstől Mark Duggan, az a férfi, akinek halála Nagy-Britannia-szerte zavargásokat és fosztogatásokat váltott ki. A halálának körülményeit még vizsgálják, de annyi már kiderült, hogy az első információkkal ellentétben nem lőtt az őt üldöző rendőrökre.
Vágólapra másolva!

Könyörtelen gengszter és drogdíler, vagy szerető családapa, akinek a kezében jól forog a fakanál és kerüli a konfliktust? Két egymásnak ellentmondó kép rajzolódik ki Mark Dugganról, arról a férfiról, akinek múlt csütörtöki lelövése miatt békésnek indult tüntetések előbb Londonban majd később szerte Nagy-Britanniában zavargásokhoz és fosztogatásokhoz vezetett. (A brit zavargásokról szóló cikkeinket itt olvashatja.)

Duggan halálának körülményei még mindig tisztázatlanok. Amit biztosan tudni lehet a vizsgálatok alapján, hogy a férfit fegyverrel való visszaélés gyanújával keresték a rendőrök, és amikor múlt csütörtök este meg akarták állítani, akkor eldördült két lövés, és a férfi életét vesztette.

Mark Duggant az első - mint utóbb kiderült megalapozatlan - rendőrségi információk szerint azután ölték meg, miután rálőtt a rendőrökre. A lövések közül az egyiknél a golyó az egyik rendőr CB-rádiójában fennakadt. Több lap rendőrségi forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a megölt férfi "ismert bűnöző volt", akit egy ideje megfigyelés alatt tartottak.

Egy rendőr adott le két lövést

Az azonban csak a hét közepére, négy nap és három éjszaka zajló pusztító zavargások és fosztogatások, valamint több száz ember letartóztatása után derült ki, hogy a férfi egyetlen lövést sem adott le fegyveréből. A rendőrség tevékenységét ellenőrző független panaszbizottság (Independent Police Complaints Commission - IPCC) vizsgálata megállapította, hogy a rádióban fennakadt golyó - és a másik, amely kioltotta a férfi életét - egyaránt rendőrségi fegyverből származott. A vizsgálat megállapításai szerint egy rendőrtiszt két lövést adott le. A férfi halálát tüdőlövés okozta, de jobb felkarját is érte a golyó. A tisztet, aki a halálos lövést leadta, felmentették a fegyveres szolgálat alól, ami az ilyen vizsgálatok esetében megszokott.

Az IPCC szerint a férfinél volt töltött fegyver, de nincs rá bizonyíték, hogy azt elsütötte volna, bár még folynak a vizsgálatok. Egy tottenhami közösségi munkás, Stafford Scott szerint Duggan fegyverét egy zokniba rejtve találták meg a helyszínen, vagyis a férfi nem készült használni azt.

Forrás: MTI/EPA/David Jones
Üzleteket fosztogattak. További képekért a zavargásokról kattintson a fotóra!

A rendőrség vizsgálja a környező térfigyelő-, illetve az eset idején a közelben elhaladó buszokra szerelt kamerák felvételeit. Ezen kívül meghallgatják a rendőrség és a mentősök rádióbeszélgetéseit, a segélyhívószámokra befutott hívásokat. Megvizsgálják a Duggan letartóztatására szervezett akciót megelőző nyomozás (a londoni rendőrség Trident nevű, a fekete közösségekben fegyveres visszaéléseket vizsgáló osztálya folytatott eljárást ellene) anyagait is. A vizsgálat lezárását hat hónap múlva ígérik.

Családapa...

"Jó ember volt, családszerető" - mondják Dugganról családtagjai. Barátnője, Semone Wilson elismerte, hogy a férfinak volt már dolga a rendőrökkel, és hogy volt már előzetes letartóztatásban is, de azt tagadta, hogy valaha is börtönbüntetésre ítélték volna. "Jó apa volt", aki "bálványozta a gyerekeit" - mondta a nő a Channel 4 brit hírtelevíziónak.

A nő szerint barátja nem volt gengszter, és inkább elszaladt volna, semhogy összetűzésbe keveredjen a rendőrökkel. "Mark elfutós. Inkább elszaladna, mintsem lövöldözne, és ezt tiszta szívből mondom" - idézte a Guardian. A pár a lap szerint esküvőt tervezgetett, és új életet akartak kezdeni három gyerekükkel a rosszhírű Tottenhamen kívül. Shaun Hall, a férfi egyik rokona szerint "totális szemétség" volt azt állítani, hogy a férfi valaha is rá akart volna lőni egy rendőrre.

Forrás: AFP
További képekért a zavargásokról kattintson a fotóra!

... vagy bandatag

Dugganról azonban némileg más képet fest saját - azóta eltávolított Facebook-oldala -, amelyet Strarrish Mark álnéven hozott létre. Itt Star Gang feliratú pólóban látható, több képen jellegzetes gengszterpózban, tiszta fekete ruhában. A brit fekete lakosok körében népszerű Voice című napilap szerint a Star Gangnek az utóbbi néhány évben három halálos támadáshoz is köze volt.

A Guardian szerint vannak arra utaló információk, amelyek szerint kapcsolatban állt több bűnszervezettel, így a Star Gangon kívül a Broadwater Farm Poss, illetve a Tottenham Manden névre keresztelt bandákkal.

A lap meg nem erősített forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a férfi ismert drogdíler volt. A Facebook oldalán szerepelt üzenetek is arra utaltak, hogy volt köze bandákhoz. Barátai gyakran emlegették "katonaként" vagy"ötcsillagos tábornokként". Saját Facebook-lapja már nem elérhető, helyette egy emlékoldal van a közösségi oldalon, de ezen is van pár kép, ahol gengszteres pózban látható.

Forrás: MTI/EPA/Kerim Okten
Országszerte zavargások törtek ki. További képekért a zavargásokról kattintson a fotóra!

Duggan legjobb barátjának a 23 éves rappert, a Smegz néven futó Kelvin Eastont nevezik, aki állítólag a Farm Mandem nevű bűnözői csoport egyik "öregjének" számított, és akit idén márciusban egy széttört pezsgősüveggel késeltek halálra egy kelet-londoni éjszakai klubban, a Mile Endben - írja a brit lap. Duggan Easton anyjának keresztfia volt.

"Imádtam, ahogy főztél"

A Duggan családjának házánál elhelyezett virágcsokrok között volt olyan is, amelyet a rajta szereplő felirat szerint a Gang N17 Farm nevű banda, a Star Gang egyik szövetségese helyezett el. Más csokrokhoz tűzött üzenetek ugyanakkor jóval meghatóbbak. "Imádtam, ahogy főztél." "Amit nem vehetnek el, az a szeretet, amit irántad érzek" - idézte a Guardian.

Duggan családja közölte, szomorú a haláleset után kitört zavargások miatt, és hangsúlyozták, a fosztogatásoknak semmi köze nincs ahhoz, hogy kiderüljön, pontosan miként vesztette életét a férfi.