A pápa az embert, és nem a profitot helyezné előtérbe

Vágólapra másolva!
A pápa az embert előtérbe helyező gazdaságról beszélt madridi látogatásának első napján. Egy nappal korábban tüntetők ezrei kifogásolták, hogy Spanyolország az adófizetők pénzéből fizeti XVI. Benedek látogatását. Közben a legnagyobb írországi egyházmegye a hívek adójára számít, hogy elkerülje a csődöt.
Vágólapra másolva!

Az embert és nem a profitot előtérbe helyező gazdaság kialakítására szólított fel csütörtökön XVI. Benedek pápa, aki négynapos látogatásra Madridba érkezett. Az egyházfőt a madridi Barajas reptéren János Károly spanyol király és felesége Zsófia királyné, illetve zászlókat lobogtató lelkes tömeg fogadta. Madridi látogatása során XVI. Benedek részt vesz a nemzetközi katolikus ifjúsági találkozón, amelyre zarándokok százezrei érkeztek a világ minden pontjáról.

A pápa spanyolországi útjának előestéjén az állam és az egyház teljes szétválasztásának több ezer híve tüntetett Madridban. Azt kifogásolták, hogy XVI. Benedek látogatására az adófizetők pénzéből költ az állam. A rendőrség feloszlatta a demonstrációt, miután a központi Puerta del Sol téren több incidens is történt, amikor a tüntetők találkoztak több, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón részt vevő fiatallal.

A hangnem időnként elmérgesedett. A tüntetők részéről elhangzottak olyan kiabálások, mint "Pederaszta, vigyázzatok a gyerekekre!" vagy "A ti pápátok egy náci!". Egy vérző orrú, 18 éves tüntető elmondta, hogy "képen vágták katolikusok". A tüntetésen száznegyven szervezet felhívására négyezer tüntető gyűlt össze. A kormány nem hajlandó elárulni, mennyibe kerül a pápai látogatás, a szóvivő csak annyit mondott, hogy a kiadások legnagyobb részét a biztonság garantálása emészti fel.

Forrás: AFP

A spanyol kormány nem hajlandó elárulni, mennyibe került XVI. Benedek látogatása.

Miközben a spanyolok egy részét a pápai látogatás költségei aggasztják, addig Írország legnagyobb katolikus egyházmegyéje a csőd közelébe került egy kiszivárgott dokumentum szerint - írja a Guardian című brit lap. A dublini katolikus egyházmegyét a pedofil ügyek miatt kifizetett kártérítések, valamint a recesszió nehéz anyagi helyzetbe hozta. A helyzeten nem segít az sem, hogy mind kevesebben járnak templomba.

A tervek szerint adót vetnének ki a Dublinban élő katolikus családokra, amivel évi hárommillió eurós bevételhez jutna az egyházmegye. A papok által jegyzett dokumentum az egyházi és civil alkalmazottak fizetésének a csökkentését is javasolja.

A dublini érsekség szóvivője megerősítette, hogy létezik ilyen dokumentum, és hangsúlyozta, hogy ha nem lép valamit, komoly anyagi következményekkel kellene szembenéznie az egyházmegyének, amelyről két évvel ezelőtt derült ki, hogy 46 pap gyerekmolesztálását titkolta el.

Budapesten mindeközben Alberto Bottari de Castello, a Szentszék új budapesti nagykövete átadta megbízólevelét Schmitt Pál köztársasági elnöknek a Sándor-palotában. Az olaszul, franciául, angolul és spanyolul is beszélő Alberto Bottari de Castello 2005-ben Japán apostoli nunciusa lett, ezután nevezte ki a pápa Magyarországra.

Az apostoli nuncius a pápa állandó követe külföldön. Nemcsak diplomata, hanem a pápa lelki főhatalmának is képviselője. Felszentelt címzetes érseki rangja van, és a bécsi kongresszus határozata szerint ő a rangidős, a doyen a diplomáciai karban.