A magyar követség szervezésében menekítik a külföldieket Tripoliból

Vágólapra másolva!
Két nap alatt több mint száz külföldit, köztük egy magyar állampolgárt fognak kimenekíteni hajón Tripoliból, az akciót a magyar nagykövetség koordinálja. A városban nincs víz, és élelmisztert is nehéz szerezni. Az átmeneti tanács szerint az országnak sürgősen humanitárius segítségre van szüksége.
Vágólapra másolva!

Hajókkal menekítik a külföldieket - köztük egy magyar állampolgárt - Tripoliból, Líbia fővárosából; a mentőakciót a városban szinte egyedüliként működő külképviselet, a magyar nagykövetség koordinálja - tudta meg az MTI. Galli László tripoli főkonzul pénteken telefonon azt mondta, hogy Máltáról küldenek két hajót, amelyekkel az első napon ötven, míg a második napon hatvan külföldi állampolgárt tudnak kimenekíteni a líbiai fővárosból.

A diplomata szerint a távozók között amerikai, belga, brit, francia, ukrán és orosz állampolgárok vannak. Megerősítette, hogy egy magyar állampolgár is van közöttük. Martonyi János pénteken levelet írt Musztafa Abdul Dzsalilnak, az Átmeneti Nemzeti Tanács elnökének, amelyben megerősítette, hogy őket ismerik el a líbiai nép törvényes képviselőjének. Martonyi János a levélben kiemelte, hogy Magyarország kész részt venni az újjáépítésben, a szabad, szuverén és demokratikus Líbia megteremtésében. A levelet a miniszter megbízottja személyesen fogja átadni az elnöknek.

A főkonzul elmondta azt is, hogy még mindig nem állt helyre a vízszolgáltatás Tripoliban, amelyet azért állítottak le, mert elterjedt, hogy megmérgezték a vizet. A BBC tudósítói szerint akadozik az áramszolgáltatás is, és élelmisztert is nagyon nehéz szerezni, mivel a boltok zárva vannak.

Az országnak sürgősen humanitárius segítségre van szüksége - mondta a felkelőket képviselő Átmeneti Nemzeti Tanács vezetője, Mahmúd Dzsibril újságíróknak. Közben Kadhafi-hű csapatok a repteret támadták éjszaka, hogy "megtisztítsák Tripolit a patkányoktól" - közölte az Al Arabija tévére hivatkozva a Bloomberg.

Pénteken napközben a brit királyi légierő Tornádó típusú vadászgépei célzott csapásokat mértek egy nagy bunkerre Szirtében, Kadhafi szülővárosában - jelentette a BBC. A lap hozzátette, semmi nem utal arra, hogy Kadhafi a bunkerben lett volna a támadás idején.