Lemondott Murdoch egyik legrégebbi munkatársa a lehallgatások miatt

Vágólapra másolva!
Újabb vezető hagyta el Rupert Murdoch vállalkozó médiabirodalmát a brit lehallgatási botrány miatt. Les Hinton, a Dow Jones médiacsoport vezetője nem sokkal azután jelentette be a lemondását, hogy a Murdoch-sajtóbirodalom nagy-britanniai cégcsoportjának vezérigazgatója, Rebekah Brooks is távozott.
Vágólapra másolva!

Lemondott az igazgató posztjáról Les Hinton, a Rupert Murdoch médiamágnás cégéhez tartózó Dow Jones médiacsoport vezetője. Les Hinton a legmagasabb rangú eddig távozott vezetője Murdoch cégcsoportjának, amelyet jelenleg beborít a lehallgatási botrány - írja a BBC.

Hinton felmondólevelében azt írta Murdoch-nak, hogy bár "nem volt tudomása" a történtekről, mégis úgy érzi helyénvalónak, ha lemond. "Elképzelhetetlen a fájdalom, amelyet ártatlan embereknek okoztak" - írta Hinton a Dow Jones médiacsoport tulajdonában lévő Wall Street Journal szerint.

Hinton a BBC szerint több mint fél évszázada dolgozott Murdoch cégének. Többek között a lehallgatási botrányról elhíresült News of the World lap kiadójának, a News International-nak az élén is. Hinton 1995 és 2007 között vezette a céget, azaz akkor, amikor a News of the World illetéktelenül lehallgatott telefonbeszélgetéseket.

A rivális brit lapok által feltárt ügy azóta az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotrányává fajult, amelynek következtében több politikai és rendőrségi vizsgálat is indult, és amely alapjaiban rengette meg Rupert Murdoch sajtómágnás globális újság- és médiabirodalmát.

A News International adta ki a News of the World című vasárnapi bulvárlapot - a világ legnagyobb olvasottságú angol nyelvű hétvégi tömeglapját -, amelyről a múlt héten kiderült, hogy néhány éve feltörte és exkluzív információk reményében lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét. A cég jelenlegi vezetője, Rebekah Brooks Hinton előtt pár órával jelentette be a lemondását.