Több tucatra teszik a líbiai tüntetések áldozatainak számát

Vágólapra másolva!
Az AFP szerint 45, egy emberjogi szervezet szerint legkevesebb 24 ember halt meg péntekig a líbiai tüntetésekben. A BBC szerint a tripoli kormány kőkemény eszközökkel igyekszik megtörni a "harag napjára" összegyűlt elégedetlenkedőket.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Human Right Watch (emberjogi figyelő) szervezet szerint legalább 24 ember halt meg péntekig a kormányellenes tüntetéseken Líbiában, az AFP 45 halottról számolt be. Ezenfelül sok sérültről is érkezett hír.

A BBC tudósítója szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy jóval több is lehet a halálos áldozatok száma. Pontos adatokat nem lehet kapni, mivel a külföldi hírügynökségek nem dolgozhatnak szabadon Líbiában.

A kemény állami ellenőrzés miatt Líbiában ritkaságnak számító tüntetés öt városra terjed ki a BBC szerint, viszont ezek között nincs ott a főváros, Tripoli. Több ezer tüntető vonult azonban utcára Bengáziban, Líbia második legnagyobb városában a "harag napjára", amelyet csütörtökre hívtak össze a szervezők. Al-Bajda városban tábort vertek a tüntetők - írta a BBC szemtanúkra hivatkozva.

A brit hírportál tudósítója úgy értesült, hogy Moammer Kadhafi elnök és a tripoli kormány kőkemény eszközökkel lépett fel a tüntetők ellen: éles lőszerrel lőttek a tömegbe, sőt a kórházak ellátását is megszakították. A tudósító szerint pénteken tartják több olyan áldozat temetését, akik az elmúlt napokban haltak meg a tüntetésekben, és ez újabb lökést adhat a forradalmi hangulatnak.

Egy bengázi lakos a Reutersnek azt mondta, hogy a péntekre virradó hajnal jóval csendesebb volt, mint korábban, de akkor rengeteg tüntető volt az utcákon. "Katonákat láttam az utcán. Lövést hallottam. Láttam, hogy egy ember a földre bukik a lövés után" - osztotta meg tapasztalatát a szemtanú.

Tripoliban kormánypárti tüntetés is kibontakozott csütörtökön. "Megvédjük Kadhafit és a forradalmat" - kiabálták a BBC szerint. Az AFP szerint Kadhafi rövid időre ki is ment a Zöld térre, ahol a mellette álló tömeg gyülekezett.

Líbiáról szóló korábbi összeállításunkat itt olvashatja.