Meghalt Gary Moore rockzenész

Vágólapra másolva!
A Thin Lizzy egykori gitárosa egy spanyol hotelben hunyt el vasárnap kora reggel. Moore karrierje során több élvonalbeli előadóval is a színpadra lépett, és 20 stúdióalbumja jelent meg.
Vágólapra másolva!

Vasárnap kora reggel elhunyt Gary Moore rockzenész, a legendás ír együttes, a Thin Lizzy egykori gitárosa - írja a BBC. A Belfastból származó rockzenész 58 éves volt, haláláról az együttes producere, Adam Parsons tájékoztatta a hírportált.

Az Észak-írországi gitáros tizenhat évesen költözött Dublinba, ahol csatlakozott a Skid Row nevű bandához, amelynek az énekese, Phil Lynott hívta meg a Thin Lizzy-be. Moore olyan műfajokban alkotott, mint a blues, a hard rock és a metál, és a szólókarrierjével is nagy sikereket ért el. Moore karrierje során több élvonalbeli előadóval is a színpadra lépett, és 20 stúdióalbumja jelent meg.