Szükségállapotot hirdettek a drogháború miatt Guatemalában

Vágólapra másolva!
Felfüggesztették az állampolgári jogokat és szükségállapotot hirdettek Guatemala egyik tartományában a dél felé terjeszkedő mexikói drogbandák miatt. Eközben katonák százai indítottak támadást egy az utóbbi időben a térségben nagy befolyásra szert tevő mexikói drogkartell ellen.
Vágólapra másolva!

Szükségállapotot hirdetett ki, és felfüggesztette az állampolgári jogokat a guatemalai kormány az ország egyik északi tartományában, Alta Verapazban, mert az utóbbi időben nagy befolyásra tett szert egy mexikói drogbanda a térségben - írja a The Guardian. A lap szerint katonák százai indítottak támadást a Zetasnak nevezett mexikói drogkartell ellen. Guatemala még december 19-én hirdette ki a szükségállapotot, miután egy fegyverekkel és gránátokkal felszerelt bandita bukkant fel több városban is.

A szükségállapot következtében a hatóságoknak jogukban áll betiltani a nyilvános összejöveteleket, cenzúrázni a helyi médiát, és előzetes engedély nélkül őrizetbe venni a gyanúsítottakat. Eddig 21 személyt tartóztattak le, fegyvereket, rakétavetőket és kis repülőgépeket foglaltak le. A hatóságok szerint ezzel komoly csapást tudtak mérni a Zetasra - írja a Guardian.

"Ezek az egyének nem csak arra készülnek, hogy összecsapjanak a biztonsági erőkkel, hanem hogy átvegyék az irányítást az ország felett" - mondta Alvaro Colom, Guatemala elnöke a Guardian szerint. A lap szerint a Zetas múlt héten rádión keresztült fenyegette meg a kormányt, hogy teljes körű felkelést szítanak, ha a kormányerők nem vonulnak vissza. Azt is elmondták, hogy szerintük tizenegy millió dollárral támogatták a 2007-es választásokon az elnököt, amiért cserébe ő nyugalmat ígért nekik. Ezt a vádat Colom visszautasította.

"Aggodalomra ad okot azt látni, hogy ez Mexikóból terjed lefele a szomszédos, gyengébb államok felé. Az intézményeikbe beszivárgott a szervezett bűnözés" - mondta a Nemzetközi Krízis Csoport Latin-Amerikával foglalkozó programjának igazgatója a Guardian szerint. A lap szerint a mexikói drogháború dél irányba történő terjedése korrumpálta a helyi intézményeket, amelyek nem képesek ellenállni a könyörtelen bűnszervezeteknek.