Nyolcmilliárdos jachtot vettek Medvegyevnek

Vágólapra másolva!
Ötvennégy méter hosszú szuperjachton pihenheti ki fáradalmait, sőt akár az USA-ba is hajózhat Dmitrij Medvegyev orosz elnök. A hajó 2009-ben épült egy török hajóépítőnél, és tavaly vette a Kreml használtan.
Vágólapra másolva!

Jachtot vettek Dmitrij Medvegyev orosz államfőnek - jelentette a brit Guardian. Az 54 méter hosszú, 12 fős személyzettel ellátott Siriuson két pezsgőmedence és egy mozi is van, hatótávolsága 5000 mérföld - akár az Atlanti-óceánt is át lehet vele szelni -, és állítólag 8,2 milliárd forintnak megfelelő összegbe került. A hajót a lap szerint még tavaly vásárolta a Kreml használtan egy isztambuli hajóépítőtől, a Proteksan Turquoise-tól. A hajó neve korábban Leo Fun volt, itt található róla egy cikk (angolul).

A hajón tágas szalon, több hálószoba, fürdőszoba is van, tartozik hozzá strandplatform, különböző vízi játékokkal és búvárfelszereléssel.

A Kreml szóvivője nem árulta el, mennyibe került a hajó, és, hogy valóban a Siriusról van-e szó, csak annyit közölt, hogy még tavaly vásároltak egy használt hajót az elnöknek, és hogy a jacht felszerelésén még dolgoznak, de mindenre gondoltak, "amire egy elnöknek csak szüksége lehet a munkához és kikapcsolódáshoz". A szóvivő szerint a hajót akár a 2014-ben Szocsiban megrendezendő téli olimpia idején is használhatja az államfő.

A Guardian szerint az új hajó feltehetően az eddigi, kiselejtezésre ítélt elnöki jachtot, a Kavkazt váltja majd fel. Hogy miért most derült ki a luxusjacht megvásárlása, nem tudni, de nem ez az első ilyen jellegű hír a napokban. A múlt héten egy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnöknek egymilliárd dollárért épített fekete-tengeri palotáról hoztak nyilvánosságra felvételeket.