Nincs megállapodás a nyelvhasználati küszöbről Szlovákiában

Vágólapra másolva!
Nem egyezett meg a kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentéséről a szlovák kormánykoalíció - közölte Pozsonyban a Híd elnöke. Bugár Béla pártja azt javasolta, hogy ott is használhassák a kisebbségek a nyelvüket, ahol a lakosságon belüli arányuk eléri a tíz százalékot.
Vágólapra másolva!

A kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentéséről tárgyalt Pozsonyban a szlovák kormánykoalíció, megegyezés azonban nem született - írja az Új Szó című napilap. A Bugár Béla vezette híd azt szeretné elérni, hogy a jelenlegi húsz százalékos nyelvhasználati küszöb tíz százalékra csökkenjen, tehát ott is használhassák az anyanyelvüket a kisebbségek, ahol a lakossági arányuk tíz százalékot ér el.

"Szeretnénk olyan megállapodást kötni, hogy a törvényjavaslatról első olvasatban a parlament márciusi ülésén tárgyalhassunk" - mondta újságíróknak Bugár Béla az egyeztetés után. A három partnerpárt közül a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) nyíltan ellenzi a javaslatot. A KDH azt javasolja: az új módosításban rögzítsék, hogy kettős állampolgárok nem tölthetnek be bizonyos tisztségeket, illetve nem dolgozhatnak például a rendőrségnél vagy a hadseregnél. Ezt viszont a Híd ellenzi. Bugár szerint a két párt eltérően értelmezi a Szlovákia iránti lojalitást.

A jelenleg érvényes jogszabályok szerint Szlovákiában csak azokon a településeken használható egy kisebbség nyelve a hivatalos ügyintézésben, ahol - a népszámlálási adatok alapján - a lakosság legalább egyötöde az adott kisebbséghez tartozónak vallja magát. A törvényt még a Robert Fico vezette előző kormány hozta. A jogszabály szerint elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát. Ezt a mostani szlovák kormány elfogadhatatlannak tartja, és módosítani akarja a jogszabályt. A szlovák nyelvtörvény szigorán decemberben enyhített a szlovák parlament. A módosítás alapján már nem lehetne magánszemélyekre bírságot kiszabni a nyelvtörvény megsértése miatt Szlovákiában, és állami vagy önkormányzati szervekre is csak akkor, ha az emberek biztonságát veszélyeztetik az államnyelv elhagyásával. Ivan Gasparovic szlovák államfő azonban nem írta alá a jogszabály mósosítását.