Négyen haltak meg egy franciaországi lavinában

Vágólapra másolva!
Az alacsony veszélybesorolás ellenére nagy lavina alakult ki egy franciaországi síparadicsomban, amely egy héttagú csoportból négy embert temetett maga alá és ölt meg.
Vágólapra másolva!

Négy síelő vesztette életét a franciaországi Val D'Isere síparadicsomban egy lavinában. A területen, ami bár nem volt kijelölt sípálya, de a szakértők alacsony kategóriába sorolták a lavinaveszélyt, több mint 90 méter széles lavina keletkezett - írta a Telegraph.

Az elhunytak közül egy brit férfi, egy-egy francia férfi és nő, a negyedikük állampolgárságát egyelőre nem tudták azonosítani. Mindegyikük rendelkezett olyan adó-vevővel, amit lavina esetén jeleket ad le, hogy könnyen meg lehessen találni a bajba jutottakat.

A 30 és 50 év közötti síelők a Szent Károly-csúcs kedvelt területére mentek be egy túravezető segítségével. A mentőcsapat egyik tagja szerint nagyon nagy lavina volt és egyelőre nem tudni mi váltotta ki. Nem zárta ki, hogy a csapat keltette, de hozzátette, hogy egy ember aligha idézhetett elő ekkora lavinát.

Az első hegyimentő 5 percen belül a helyszínen volt, de a héttagú csoportból négyen már nem éltek. Ketten a hógörgeteg tetején tudtak maradni, egy nőnek pedig csak a lábát temette be a hó.