Irán szerint lelőttek két nyugati kémrepülőgépet

Vágólapra másolva!
Egy magasrangú iráni katonai parancsnok szerint lelőttek két nyugati robotrepülőgépet a Perzsa-öböl térségében. Más forrás ezt nem erősítette meg, és a parancsnok nem mutatott be bizonyítékokat.
Vágólapra másolva!

Az iráni Forradalmi Gárda lelőtt két nyugati pilóta nélküli kémrepülőgépet, más néven drónt a Perzsa-öböl térségében - állította a Farsz hírügynökségnek nyilatkozva Amir Ali Hadzsizadeh, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka. Hadzsizadeh azt nem közölte, hogy mikor történtek az incidensek, és bizonyítékokat sem mutatott be.

A parancsnok emlékeztetett arra, hogy a robotrepülőgépeket főként Irakban és Afganisztánban használják a nyugati hatalmak hadseregei, de azt is állította: korábban is történtek már "bizonyos jogsértések", de ez az első eset, hogy nyilvánosan be is jelentik az incidenseket. Az amerikai 5. flotta, amelynek egységei a Perzsa-öböl térségében állomásoznak, azt közölte: nincs tudomása arról, hogy "a közelmúltban" lelőtték volna repülőgépeit.

Az Egyesült Államok jelentős haderőt állomásoztat a Perzsa-öbölben, hogy biztosítsa a kőolajtermelő arab államokat, illetve az olajszállító tengeri úrvonalakat. Irán már régóta azzal fenyeget, hogy egy esetleges konfliktus során elzárja az öböl kijátratát, a Hormuzi-szorost, amivel megbéníthatja az olajszállításokat.