Hillary Clinton a ciklus végén visszavonulna

Vágólapra másolva!
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter nem szándékozik a 2013 januárjáig tartó kormányzati ciklus után is pozíciójában maradni - derült ki az NBC tévécsatornának adott interjújából.
Vágólapra másolva!

Hillary Clinton várhatóan nem marad az amerikai külügyminisztérium élén akkor sem, ha a 2012-es elnökválasztáson demokrata győzelem születne, s így Barack Obama elnök 2013 januárjában megkezdhetné második ciklusát is.

A külügyminiszter az NBC csatornának nyilatkozott az amerikai-kínai kapcsolatról (az interjú megtekinthető a Washington Post cikkében), majd idézték Dick Chaney korábbi alelnök egyik nyilatkozatát, amelyben azt jósolta, hogy Obama csak egy ciklusra marad elnök. Clinton nevetett, majd elmondta, hogy szerinte az Obama-kormányzat eredményei megmutatkoznak majd.

Ekkor a riporter megkérdezte, hogy Hillary Clinton egyciklusos külügyminiszternek látja-e magát, s erre a miniszter azt válaszolta, hogy élvezi ugyan a munkát, de szeretne visszatérni a magánéletbe, kicsivel több pihenésre lenne szüksége. A következő kérdés az volt, hogy várható-e, hogy hamarosan bejelenti a visszavonulását, mint tette azt Robert Gates védelmi miniszter - erre Clinton nemmel válaszolt, hozzátéve, hogy kitölti az Obama-kormány négyéves ciklusát.

"És mi lesz a második ciklussal?" - szegezte neki a kérdést a riporter. Hillary Clinton erre azt válaszolta, hogy "nos, erre nem vállalkoztam, és nem is gondolok rá". Ezután pedig kifejezte reményét, hogy Robert Gates hosszú politikai karriert fut be.

A nyilatkozat első felében Hillary Clinton az amerikai külpolitikáról beszélt, s ebben kiemelten a kínai-amerikai kapcsolatokról. A külügyminiszter szerint nem várható második hidegháború, ugyanakkor a 21. század legjelentősebbjének nevezte a kínaiakhoz fűződő viszonyt.

Hillary Clinton Barack Obama ellenfele volt a demokrata elnökjelölésen, azonban alulmaradt a szavazáson. Bill Clinton korábbi elnök felesége ezután megkapta az egyik legfontosabbnak számító, külügyminisztériumi pozíciót.