Alkohol végzett több tucat madárral Romániában

Vágólapra másolva!
Döglött seregélyeket találtak Romániában. A szakemberek a boncolások után megállapították, hogy a madarak, azért pusztultak el, mert alkoholt ittak.
Vágólapra másolva!

Több tucat döglött seregélyt találtak Románia keleti részén a hatóságok. Kezdetben azt hitték, hogy az állatok madárinfluenza miatt haltak meg, ám a boncolásuk után kiderült, hogy a madarakkal alkohol végzett. Kiderült ugyanis, hogy a seregélyek borfeldolgozásból visszamaradt törkölyből ittak valahol, szervezetük azonban nem bírta feldolgozni az alkoholt, és emiatt elpusztultak.

Az elmúlt hetekben a világ számos pontjáról jeleztek rejtélyes madárpusztulást. Volt olyan hely, ahol több ezer tetemet is találtak. Megmagyarázhatatlan esetről érkezett hír egyebek mellett az Egyesült Államokból, Svédországból és Nagy-Britanniából is.