A miniszoknyás nők megerőszakolóit mentegette egy orosz főpap

Vágólapra másolva!
Ha egy nő részegen miniszoknyát húz, akkor ne lepődjön meg, ha megerőszakolják - jelentette ki az orosz ortodox egyház egyik vezetője. A főpap kijelentésére feministák százai fordultak tiltakozó petícióval Kirill orosz pátriárkához, a miniszoknyák ellen kikelő pap azonban nem hátrált meg, és szigorúbb öltözködési szabályokat sürget.
Vágólapra másolva!

Feminista szervezetek tiltakozását váltotta ki az orosz ortodox egyház egyik vezetője, aki az orosz nők öltözködését kritizálva kapcsolatba hozta a miniszoknyák elterjedését a nemi erőszakkal. Vszevolod Csaplin főpap, az egyház társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője nemrég kijelentette: szerinte a miniszoknyát viselő nőknek nem kellene meglepődniük, ha megerőszakolják őket - írja a brit Telegraph.

Az egyházi vezető arról panaszkodott, hogy az orosz nők úgy öltözködnek, mint a prostituáltak, és összekeverik az utcát a sztriptízbárokkal. "Ha egy nő miniszoknyát vesz, az provokatív, ha pedig még részeg is hozzá, az kétszeresen provokatív" - mondta Csaplin. "Ha ráadásul eközben ő maga keres kontaktust más emberekkel, aztán meglepődik, ha a kontaktus nemi erőszakba torkollik, hát az az ő hibája" - tette hozzá.

A főpap kijelentéseire reagálva mintegy 700 feminista azonnal petícióval fordult az ortodox egyház vezetőjéhez, Kirill pátriárkához, hogy utasítsa vissza Csaplin véleményét. A petíció szerint a pap kijelentései a nőkkel szemben diszkriminatívak és sértők voltak, ráadásul úgy értelmezhetőek, mintha a főpap igazolni próbálná a nemi erőszakot.

Csaplin nem kért bocsánatot a felháborodott nőktől, sőt a tiltakozás után közölte: örül, hogy végre nyilvános vitát indított a problémáról. Azt állította, hogy ő egyáltalán nem akarja jogosnak feltűntetni a nemi erőszakot, majd hozzátette: szerinte az lenne a megoldás, ha egy egész Oroszországra kiterjedő ruházkodási mintát alakítanának ki, amely biztosítaná, hogy mindkét nem sokkal konzervatívabban öltözködjön.