A luxushotel dolgozóit gyanúsítják az ír szépségkirálynő megölésével

Vágólapra másolva!
A hotel három munkatársát gyanúsítja a mauritiusi rendőrség azzal, hogy közük lehetett a szigetország egy luxushotelében meggyilkolt ír szépségkirálynő, Michaela McArevay halálához - írja a CCN.
Vágólapra másolva!

Három embert idézett be a mauritiusi bíróság szerdán, akiket a rendőrség azzal gyanúsít, hogy részt vettek az éppen nászúton lévő korábbi ír szépségkirálynő, Michaela McArevay meggyilkolásában. Mind a hárman annak a luxushotelnek az alkalmazottjai, ahol a 27 éves nőt hétfőn megfojtották - közölte a szigetország rendőrsége.

"A vizsgálatok folyamatban vannak, három embert letartóztattunk" - közölte a nyomozást vezető főfelügyelő. Elmondása szerint jelentős bizonyítékaik vannak, melyek az őrizetbe vett férfiak szerepét bizonyítják az ügyben.

Hétfőn találták holtan szállodai szobájának fürdőszobájában a korábbi ír szépségkirálynőt. A nő korábban férjével, John McAreavey-vel együtt távozott a szobából, majd egyedül visszafordult, hogy valamit elhozzon onnan. A férj egy ideig várt rá, végül a keresésére indult. Amikor a szobában rábukkant, a nő már halott volt. A rendőrség szerint McAreavey a szálloda éttermében tartózkodott, amikor a felesége meghalt, ezért ő nem gyanúsított.

Végzetes visszatérés: meglephette őket a nő

A hatóságok úgy gondolják, hogy a három meggyanúsított férfi már bent volt a nő szobájában, amikor az egyedül visszatért oda. "Feltételezéseink szerint betörtek a szobába, meglepődtek, amikor a nő visszatért, és rátámadtak" - mondta a főfelügyelő. A vizsgálat szerint a gyilkos(ok) elektronikus kulcskártyát használtak a bejutáshoz.

A CNN írása szerint a bírósági kihallgatás után a három férfit egy hétre őrizetbe veszik, majd amint a rendőrség befejezi a nyomozást, újra bíróság elé kerülhetnek.

A korábbi szépségkirálynő az Írországban honos kelta futball egyik legismertebb menedzserének, Mickey Harte-nak a lánya. Férje, John McAreavey szintén ismert alakja a sportágnak.

Nandcoomar Bodha turisztikai minisztere szerint Mauritus népét nagyon elszomorítják a történtek: "Ez az első eset, hogy ilyesmi történt itt. A bűnözési ráta nagyon alacsony nálunk, ezért is lepett meg annyira ez a gyilkosság. Mauritius mindig is biztonságos hely volt, tragikus, hogy ilyesmi megtörténhetett."