Romániában lezuhant egy vadászgép, mindkét pilóta meghalt

Vágólapra másolva!
Meghalt az a két román katona, akik vadászégükkel Kolozs megyében zuhantak le hétfőn.
Vágólapra másolva!

Lezuhant egy katonai repülőgép Romániában, a Kolozs megyei Aranyosgyéres mellett - jelentette be hétfőn a román védelmi minisztérium.

A MiG-21 Lancer típusú géppel időjárás-felderítő repülést végző két pilóta életét vesztett a balaesetben, amelynek pontos körülményei egyelőre ismeretlenek. A kronika.ro magyar nyelvű romániai online újság szerint az elmúlt két évtizedben 27, katonai repülőgépeket érintő légiszerencsétlenség történt Romániában. Összesen 61 személy vesztette életét, a katonai gépek baleseteinek mindössze két túlélője van.

A román hadsereg egyébként jelenleg felújított MiG-21-eseket használ. Az elmúlt hónapokban felmerült a kiöregedett repülők lecserélése, és határozatot is hozott a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó román Legfelső Védelmi Tanács arról, hogy használt, de korszerűbb F-16-osokat vásárol Románia. A gazdasági válság miatt azonban elhalasztották a 24 repülő megvásárlására vonatkozó tranzakciót, amelynek értéke eléri az 1,3 milliárd eurót.