Utasszállító gépen szállították az egyik jemeni bombát

Vágólapra másolva!
A korábbi hírekkel ellentétben nem teher-, hanem utasszállító gépeken is szállították legalább az egyik bombát a közül a kettő közül, amelyeket szombaton fedeztek fel, és amelyeket chicagói zsinagógáknak küldtek ismeretlenek. A pokolgépek mögött egy jól ismert szaúdi származású bombakészítőt sejtenek.
Vágólapra másolva!

A nagy-britanniai East Midlands reptéren, illetve a Dubaiban felfedezett, az USA-ban szánt pokolgépek közül az egyiket két utasszállító géppel is szállították, mielőtt Dubaiban lekapcsolták volna - jelentette a BBC. A jemeni fővárosból, Szanaából előbb Dohába, majd Dubaiba vitték, mindkét alkalommal a Qatar Airways repülőgépein. Eddig úgy lehetett tudni, hogy a pokolgépeket teherszállító repülőkön találták. A brit hatóságok szerint ráadásul a náluk felfedezett bomba úgy volt megszerkesztve, hogy a levegőben lépjen működésbe.

A Qatar Airways közölte, nem a tranzit-országnak kell ellenőriznie a csomagokat, hanem annak, ahol azokat feladták. Ezen kívül azt is közölték, hogy a nyomtatók festékkazettáiba rejtett pokolgépeket sem röntgengéppel, sem bombakereső kutyákkal nem tudták volna kiszúrni. "A pokolgépeket csak egy titkosszolgálati tippnek köszönhetően fedezték fel" - idézte a BBC a cég közleményét. A bombában a hagyományos reptéri bombaellenőrzéseken nehezen észrevehető robbanóanyag, PETN volt.

A bombákat tartalmazó csomagokat az amerikai UPS és FedEx csomagküldő szolgálatokkal adták fel Jemenben, a címzettek chicagói zsinagógák voltak.

Közben a jemeni hatóságok vasárnap szabadon engedték azt a fiatal nőt, akit előző nap vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy ő adta fel a chicagói zsinagógáknak címzett, robbanóanyagot tartalmazó küldeményeket. A mérnöknek készülő 22 éves nőt állítólag a pokolgépben elrejtett SIM-kártya segítségével sikerült felkutatni. Most azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy bármikor kész a nyomozók kérdéseire válaszolni. Vasárnap több száz egyetemista tüntetett Szanaában, társuk elengedését követelve. Mint egyikőjük elmondta, a fiatal nőnek nincs köze semmiféle szervezethez, nem politizált, s még csak nem is volt különösebben vallásos.

Az amerikaiak szerint a bombák készítője a szaúdi származású Hasszan al-Asziri, aki az al-Kaida arab félszigeten aktív szervezetének vezető tagja, és akinek fivére tavaly öngyilkos merényletet követett el a szaúdi titkosszolgálat vezetője, Mohammed bin Najif herceg ellen. A herceg által túlélt támadásban ugyancsak PETN robbanószert alkalmaztak. John Brennan, az USA elsőszámú terroristaelhárító főnöke szerint ugyanez a bombakészítő készítette a tavaly karácsonykor Detroitban lebukott merénylőnél lévő bombát is.

Brenner azt is közölte, nem lehet kizárni, hogy nincs több hasonló csomag úton, ezért igyekeznek minden, az utóbbi időben Jemenből feladott csomagot azonosítani. "Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy leástunk az ügy mélyére, hogy megállapítottuk, ki áll mögötte, és mi másra számíthatunk" - idézte a BBC. Az UPS egyik, szeptemberben Dubaiban lezuhant teherszállító gépének ismeretlen okokból történt balesetét is újra megvizsgálják.