Már 250-en haltak meg kolerában Haitin

kolerajárvány Haitin
Vágólapra másolva!
Már a haiti fővárosban is találtak öt kolerás beteget, így a járvány már a januári földrengés óta menekülttáborokban élő százezereket is fenyegeti. A járványnak országszerte már több mint 250 áldozata van - a halottak száma gyorsan növekszik -, és háromezren betegedtek meg.
Vágólapra másolva!

A fővárost is elérte a Haitin pusztító kolerajárvány, vasárnapra virradóra öt megbetegedést diagnosztizáltak Port-au-Prince-ben - közölte az ENSZ. A szervezet szóvivője "nagyon aggasztó fejleménynek" nevezete a CNN-nek a fővárosban észlelt megbetegedéseket, de Imogen Wall a Reutersnek azt mondta, hogy a betegeket gyorsan megtalálták és elkülönítették. Az egészségügyi munkások mindenképpen szeretnék megakadályozni, hogy az országszerte viharos gyorsasággal terjedő kolera elérjen azokhoz főváros környéki a sátortáborokhoz, ahol a januári földrengés óta még mindig több százezer ember él - írja a CNN.

Az ENSZ szóvivője szerint a fővárosi betegek az ország más részein fertőződtek meg, így egyelőre nem lehet azt mondani, hogy a fővárosban is terjed a járvány. Az országban vasárnap estig több, mint 250 halálos áldozatot szedett a járvány, és az egészségügyi minisztériumnak több, mint 3000 megbetegedésről van tudomása - írja a BBC. A hatóságok a menekülttáborokban biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, és orvoscsapatokat küldtek a helyszínre, így ha valaki megbetegedik, nem kell a fővárosba menniük segítségért.

Port-au-Prince-ben is felkészültek a járványra: kijelölték a sátorkórházak helyét, ahol szükség esetén a várostól teljesen elkülönítve tudják kezelni a betegeket; a hatóságok szerint ez az egyetlen esélyük a komoly járvány megfékezésére.

A járvány az ország északi részéről, Artibonite tartományból terjedt el, és a fővárostól 100 kilométerre fekvő Saint-Marc és térsége a leginkább fertőzött - írja a BBC. Sok ember azután betegedett meg, hogy ittak a fővárost is elérő folyó vizéből.

Forrás: AFP
Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!

A fertőzött részeken lévő kórházak már túlzsúfoltak, és az orvosok arra panaszkodnak, hogy hiába próbálnak meg mindent a járvány megfékezésére, hamarosan elfogynak a gyógyszereik. Az ENSZ egészségügyi szervei már Haitin segítenek, a világszervezet szerint százezer megbetegedés gyógyítására elegendő antibiotikumot vittek Haitire.

Az egészségügyi miniszter felszólította az embereket, hogy szappannal mossanak kezet, ne egyenek nyers zöldséget, forralják fel az ivóvizet, ne fürödjenek és ne igyanak a folyókból.