Titkokkal van tele a botránymecset mögött álló üzletember élete

Vágólapra másolva!
Magyar származású üzletember annak az alapítványnak az egyik legnagyobb támogatója, amelyik mecsetet és iszlám kulturális központot építene a 2001-es New York-i terrortámadások emlékhelyének közelében. A férfi családja évtizedek óta az amerikai közélet egyik fontos szereplője, a családnak volt köze meglovasított magyar vonatokhoz, CIA-bevetésekhez, egy amerikai vizsgálat pedig nemzetközi drogkartellekkel is összehozta őket, igaz, a család szerint ok nélkül.
Vágólapra másolva!

Egy magyar származású üzletember is támogatja annak az iszlám kulturális központnak és mecsetnek a megépítését, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokban elpusztult New York-i World Trade Center közelébe terveznek. R. Leslie Deak szerepéről néhány hete számolt be a The New York Observer. A férfi apja, Nicholas L. Deak (Deák Miklós) a második világháború előtt emigrált Magyarországról Amerikába, ahol bankárként komoly szakmai és politikai karriert futott be.

A Deak által támogatott New York-i mecset építésének terve az elmúlt hónapokban kemény vitákat váltott ki az USA-ban, és rávilágított az amerikai muszlimokat övező egyre nagyobb feszültségre (erről korábbi cikkünkben részletesen is olvashat). Többször tüntettek kisebb-nagyobb csoportok a mecset építése ellen és mellett is, a számos összeesküvés elmélet egyike szerint a mecset iszlámellenességet szító "jobboldali csel", amellyel valakik a novemberi amerikai törvényhozási választások előtt akarják befolyásolni a választók hangulatát.

Keresztény-zsidó-muszlim

Az 52 éves R. Leslie Deak a New York Observer szerint a New York állambeli Scarsdale-ből származik, vagyis már az USA-ban született. A férfi a lap szerint az elsők között kezdte támogatni a Cordoba Initiative nevű nonprofit csoportot, amely a 2001-ben lerombolt felhőkarcolók helyétől, a Ground Zerotól néhány sarokra szeretné felépíteni muszlim központot. Deak 2004 óta tagja a szervezet tanácsadói testületének, és egyben ő a szervezet legnagyobb támogatója is: 2006 és 2008 között 98 000 dollárt (kb. 20 millió forint) adományozott az egyesületnek családi alapítványán, a Deak Family Foundationon keresztül.

Deak a szakmai kapcsolatépítés segítésére létrejött közösségi oldal, a linkedin.com portálon található adatlapja szerint a nemzetközi kapcsolatok szakértője, akinek nagy üzleti tapasztalata van a Közel-Keleten, évi hat hónapot él és dolgozik Egyiptomban. Magát "gyakorló muszlimnak" nevezi, bár jelzi, hogy keresztény és zsidó gyökerei vannak. A New York Observer szerint keresztény családba született, majd zsidó hitre tért, mikor elvette első feleségét, egy ortodox zsidó nőt. A muszlim hitet akkor vette fel, amikor második feleségével, a szintén muszlim Mosira Szolimannal összeházasodott.

Egy titokzatos biztonsági cég

Deak adatlapja szerint 2006 és 2008 között "üzleti tanácsadó" volt a Patriot Defense Group (Hazafias Védelmi Csoport) nevű biztonsági cégnél. A cég honlapján nem sokat árul el vezetőiről, de azzal kérkedik, hogy sok kapcsolata van a hadsereg és titkosszolgálat veteránjaival. A cég igazgatója a New York Observer szerint egy korábban a különleges erőknél és az amerikai külügyminisztériumban is szolgáló veterán, ügyvezetője pedig egy korábbi CIA-tiszt, aki George Bush és Bill Clinton személyes biztonságával, illetve a terrorizmus elleni harccal foglalkozott.

A cég "stratégiai tanácsadói" között honlapja szerint ott van Bryan "Doug" Brown tábornok, aki 2007-ig irányította az amerikai hadsereg különleges műveleti parancsnokságát. Egy másik tanácsadó James Pavitt, a CIA korábbi igazgatóhelyettese, aki az amerikai titkosszolgálat külföldi alkalmazottait irányította, és a szervezet költségvetésének közel felét kezelte - írja a New York Observer.

Deak az elmúlt években több mint 100 000 dollárral támogatta a National Defense University Foundationt (Nemzeti Védelmi Egyetem Alapítvány) is. Az alapítvány az USA katonai és stratégiai oktatási intézményeinek szövetsége, amelyet a Pentagon tart fenn, igazgatótanácsában ott ül Deak. Az alapítvány igazgatótanácsának elnöke egy olyan bank korábbi vezetője, amely 2008-ban omlott össze, de előtte a republikánus elnökjelölt, John McCain fontos támogatója volt. A bankot néhány éve 160 millió dollárra büntették, amiért állítólag részt vett mexikói drogkartellek pénzének tisztára mosásában - írta a New York Observer.

Bankárbirodalom az apa nyomdokain

R. Leslie Deak maga is pénzügyi vállalatokat vezet, az egyik általa vezetett cég, a National Loan Recoveries hitelek és adósságok felvásárlásával foglalkozik. Egy másik hozzá köthető vállalkozás, a Bittachon Holdings egészségügyi és ingatlancégeket fejleszt és kezel Amerikában és a Közel-Keleten. A két céget az 1990-es évek legeleje óta vezeti, a vállalkozásokba azután vágott bele, hogy megvált családi örökségétől, az American National Banktól, amelyet apja még Deak National Bank néven alapított.

Leslie apja, Nicholas a második világháború után a külföldi valuták kereskedelméből épített üzleti birodalmat New Yorkban. Az amerikai Time magazin szerint Nicholas L. Deak cége, a Deak & Co. az 1960-as években a világ egyik legnagyobb valutakereskedő cége volt, amely 20 pénzváltó irodát üzemeltetett Amerikában, 70-et világszerte, és nagy nemzetközi ügyleteket bonyolított. Az egész világra kiterjedő kapcsolatainak köszönhetően olcsón vásárolt fel behajhatatlan követeléseket, örökségeket vagy zárolt számlákat, majd ezeket befektetésekre cserélte. Kereskedett nemesfémekkel is, főleg arannyal, a Time magazin szerint az 1970-es évek végén az USA aranyeladásainak 20 százalékát az ő cége bonyolította, a nemzetközi banki szolgáltatásokról pedig könyvet is írt.

Magyarországi ügynök és lebuktatott pénzmosó

R. Leslie Deak édesapjáról, Nicholasról a Time magazin 1964-ben portrét közölt, amelyben "a pénzvilág James Bondjaként" írta le a magyar származású üzletembert. A cikk szerint az idősebb Deak üzleti sikerei nem a véletlen szerencsének voltak köszönhetőek, sokkal inkább azoknak az információknak, amelyeket politikai és titkosszolgálati kapcsolatain keresztül szerzett a nemzetközi valuták értékének várható alakulásáról.

Nicholas L. Deak Erdélyben született 1905-ben, Magyarországon, Ausztriában és Svájcban is járt iskolába: első pénzügyi vállalkozását 1939-ben alapította New Yorkban - írta a Time 1964-ben. A magazin szerint a második világháború idején már amerikai állampolgár volt, és a CIA elődjének, az OSS-nek az ügynökeként vett részt ejtőernyős bevetéseken Burmában. "Egy háború utáni küldetésén magyar tehervagonokat lovasított meg az orosz megszállók elől, hogy azokkal építsék újra Nyugat-Németország vasútvonalait" - írta róla a Time.

A háború után felvirágzó üzletére először egy 1978-as botrány vetett árnyékot, amikor cégét 20 000 dollárra bírságolta meg egy szövetségi bíróság. A büntetést azért kapta, mert nem jelentett be a hatóságoknak olyan nagy összegű tranzakciókat, amelyeket Fülöp-szigeteki üzletemberek végeztek a cégén keresztül. 1984-ben pedig - amikor a családi vállalkozás alelnöke már R. Leslie Deak volt - a szervezett bűnözéssel foglalkozó amerikai elnöki bizottság azt állította, hogy a cég több millió dolláros pénzmosásban érintett és kapcsolatba hozhat nemzetközi drogkartellekkel.

A bizottság jelentésének nyilvánosságra kerülése után a cég csődöt jelentett, bár a fiatalabb Deak minden vádat tagadott. A csőd után csak a Deak & Co. két leányvállalata, köztük a család bankja élt tovább, amelyet Leslie 1985-től vezetett. Apja abban az évben gyilkosság áldozata lett: egy zavart elméjű hajléktalan nő lelőtte manhattani irodájában.