Kitüntették az USA-ban lebukott orosz kémeket

Anna Chapman, Anna Kushchenko, Anna Kuscsenko, amerikai-orosz kémbotrány
Vágólapra másolva!
Az orosz államfőtől kaptak kitüntetést azok a kémek, akik nyáron buktak le az Egyesült Államokban. A Kreml csak utólag számolt be a kitüntetésekről, és nem világos, hogy mind a tíz ügynök kapott-e elismerést.
Vágólapra másolva!

Állami kitüntetéseket adott át hétfőn Dmitrij Medvegyev orosz elnök a Kremlben, és az Interfax hírügynökség idézte a kormány egyik szóvivőjét, aki szerint a kitüntetettek között voltak olyan kémek is, akiket nyáron az amerikai hatóságok elfogtak az Egyesült Államokban. A szóvivő nem közölt egyéb részleteket, így nem tudni, hogy a teljes csoport kapott-e kitüntetést.

Az amerikai hatóságok júniusban közölték, elfogtak tíz embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tiltott ügynöki tevékenységet végeztek Oroszország számára. Néhány héttel később egy hidegháborús időket idéző, Bécsben lebonyolított kémcsere keretében átadták őket az orosz hatóságoknak.

A kémek a hazatérésük óta tartózkodtak a nyilvánosságtól, bár egyikük, az Anna Chapmanként ismertté vált, vonzó külseje miatt az ügy kirobbanásakor a világlapok címoldalára került nő októberben váratlanul megjelent egy kazahsztáni bázison egy orosz űrjármű elindításán - írja a BBC. (Chapmanről ebben a cikkben olvashat részleteket.)

Júliusban Vlagyimir Putyin orosz kormányfő elárulta, hogy hazaérkezésük után találkozott a tíz ügynökkel, akik szerinte kemény életet éltek. Az egykor szintén a hírszerzésnél dolgozó Putyin újságíróknak azt is mondta, hogy szovjet hazafias dalokat is énekel a kémekkel.