Geréb Ágnes mellett tüntettek Csehországban

Vágólapra másolva!
Néhány tucat ember tüntetett Geréb Ágnes szülésznő mellett a prágai magyar nagykövetség előtt. A tüntetők petíciót adtak át a nagykövetség munkatársának, és felszólították a magyar államot, hogy tisztelje a szülésznők munkáját.
Vágólapra másolva!

Néhány tucat ember tüntetett Geréb Ágnes szülésznő mellett csütörtök délután a prágai magyar nagykövetség előtt. A tüntetők virágokat és egy petíciót adtak át a nagykövetség első beosztottjának.

"Szeretnénk támogatni Magyarországot, hogy Geréb Ágnes esetében is tartsa be a demokrácia szabályait" - mondta az MTI tudósítójának Michaela Mrowetz pszichológus, a megmozdulás egyik főszervezője. A csehországi Szülésznők és Bábák Uniója (UNIPA) egy a tüntetés alkalmával kiadott nyilatkozatában felszólította a magyar állami szerveket, hogy tartsák tiszteletben a szülésznők és bábák munkáját. A tüntetés incidens nélkül fejeződött be.

Geréb Ágnest az után vették őrizetbe a magyar rendőrök, hogy egy általa levezetett otthon szülés után a mentőknek kellett újraéleszteniük az újszülöttet. Az otthon szülés pártolójaként közismert szülész-nőgyógyász ellen foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűntények miatt folyik jelenleg is eljárás.