Rábólintott a francia alkotmánytanács a burka betiltására

Vágólapra másolva!
Alkotmányosnak találta a muzulmán nők testét és arcát eltakaró öltözet betiltásáról szóló törvényt a francia alkotmánytanács. A törvényt így kihirdethető, de csak féléves türelmi idő után kezdik majd el alkalmazni.
Vágólapra másolva!

A francia alkotmánytanács csütörtökön jóváhagyta azt a törvényt, amely betiltja a muzulmán nők teljes testét és arcát eltakaró öltözet, azaz a burka és a nikáb viselését nyilvános helyeken, és 150 eurós bírsággal sújtja a tiltást megszegőket. A parlament által elfogadott törvények alkotmányosságát ellenőrző testület ugyanakkor azt is kimondta, hogy "az arc eltakarásának tiltása nyilvános helyen nem korlátozhatja a vallásszabadság gyakorlását a nyilvános vallási helyeken".

A döntéssel megnyílt a lehetőség a közelmúltban elfogadott törvény kihirdetésére, amely alapján a tiltás maga egy féléves türelmi időszak után, 2011 tavaszán fog életbe lépni.

A kormány jelezte, hogy reményei szerint a jelenleg burkát viselő nők a parlamenti vitában elhangzott érvek hatására önként leveszik magukról a szóban forgó ruhadarabot. Jean-Francois Copé, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) nemzetgyűlési frakcióvezetője az alkotmánytanács döntését "a szélsőségeseknek adott határozott válasznak" és "valamennyi, méltóságáért küzdő nő számára erős jelzésnek" nevezte.

A parlament szeptember 14-én fogadta el végleg azt a törvényjavaslatot, amely nyilvános helyeken tiltja az arc eltakarását, így az iszlám női öltözet mellett a tüntetések során bármilyen maszk viselését is. Az elfogadott szöveg kiköti, hogy "senki sem hordhat olyan ruhát nyilvános helyeken, amely eltakarja az arcot is". Aki ezt nem tartja be, az 150 eurós pénzbírságra, illetve az állampolgári tudatot és a köztársasági értékrendet erősítő tanfolyamra számíthat.

A második cikkely egy új szabálysértést is megfogalmaz: az "arc eltakarására való felbujtást a nemi hovatartozás miatt" azokat érinti, akik a nőknek előírják vagy rájuk kényszerítik a burkát, illetve a nikábot. A burka viseletének "erőszakkal, fenyegetéssel, hatalmi visszaéléssel vagy tekintéllyel történő kényszerítése egy év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtható" - áll a törvényben. A kiszabható büntetés kétszer ekkora lehet abban az esetben, ha kiskorú lányt kényszeríti valaki a burka viselésére.

A törvényről korábban heves vita folyt, utóbbi hónapokban azonban gyakorlatilag elhalt a téma, mert az ellenzék és a muzulmán közösség is úgy döntött, hogy nem vesz tovább részt az általuk marginálisnak tartott kérdés miatti harcban. A burkát vagy a nikábot hatósági becslések szerint ugyanis mindössze kétezer nő viseli a közel 6 millió muzulmánt számláló Franciaországban.