Megdobálták Izlandon a kormányfőt és a képviselőket

Vágólapra másolva!
Az izlandi parlament hátsó bejáratához kellett menekülniük a szombati nyitó ülésre érkező kormánytagoknak és képviselőknek, miután a tüntetők tojással dobálták meg őket. A válság nehézségeitől gyötört izlandiak egyebek mellett azon háborodtak föl, hogy csak a volt miniszterelnöknek kell bíróság elé állnia a bajokért felelősnek tartott politikai garnitúrából.
Vágólapra másolva!

Tüntetők tojással és paradicsommal dobálták meg az izlandi fővárosban a parlament nyitó ülésére tartó Johanna Sigurdardóttir miniszterelnököt és más törvényhozási képviselőket - közölte szombaton a reykjavíki rendőrfőkapitány.

Mintegy kétezer ember gyűlt össze pénteken a parlament épületénél, és tüntetett az ellen, ahogy a kormány próbálja kezelni az ország pénzügyi rendszerének összeomlását. A rendőrfőkapitány szerint a rendőrség kézben tartotta a helyzetet, és senki nem sérült meg. Egy férfit őrizetbe vettek a tüntetők közül - tette hozzá. A tüntetők hétfőre újabb demonstrációt hirdettek.

A Guardian beszámolója szerint a politikusoknak a parlament hátsó bejáratához kellett menekülniük a főbejárat előtt összegyűlt tömeg elől. A dobálózók eltalálták többek között a kormányfőt és az államelnök feleségét is. A gazdasági miniszter, Árni Páll Árnason azt mondta, a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben várhatóak voltak az efféle megnyilvánulások.

Az izlandi parlament kedden úgy döntött, hogy Geir Haarde volt kormányfőnek bíróság előtt kell felelnie a vétkes mulasztás vádjára a pénzügyi rendszer 2008-as összeomlása miatt. A hitelbedőléseket követő kilakoltatások növekvő száma miatt feldühödött lakosság azonban kevésnek tartja, hogy Haarde három politikustársa megúszta a felelősségre vonást. Az évtizedek alatt felhalmozott adóssághegyek miatt két éve összeomlott a három legnagyobb izlandi bank, a mélybe rántva a szigetország gazdaságát.

Európa más országaiban - például Spanyolországban, Litvániában, Görögországban, Szlovéniában - is tartottak tiltakozó megmozdulásokat a héten, jellemzően a megszorító intézkedések miatt.

Ki a felelős?

Politikai vendettának minősítette a volt izlandi kormányfő az ország pénzügyi válsága miatt ellene készülő bűnvádi eljárást. Geir Haarde a Financial Timesnak adott, a lap által szombaton közölt interjúban kijelentette: az izlandi parlament "rettentő precedenst" teremtett azzal, hogy a héten határozatot fogadott el az ő különleges bírósági felelősségre vonásáról.

"Lehet bírálni, amit tettünk vagy nem tettünk ... de sem én, sem kollégáim nem járultunk hozzá jobban a válság kirobbanásához, mint George Bush (volt amerikai elnök) vagy Gordon Brown (volt brit kormányfő)" - mondta Haarde, aki szerint "az egész országnak osztoznia kell a felelősségben" mindazért, ami a válság előtti robbanásszerű pénzügyi terjeszkedés éveiben történt.

Akkoriban "nagyon kevés politikus bírálta a bankrendszer bővülését ... a bankok sok pénzt fizettek ki bérekre és adóra ... ennek mindenki haszonélvezője volt" - mondta a volt kormányfő, és kijelentette, bűnvádi felelősséggel a bankok tulajdonosai és vezetői tartoznak.

Haarde lesz az első politikus a világon, akit a pénzügyi válságban játszott szerepéért idéznek törvény elé.