Kiszabadították az ecuadori államfőt a lázadó rendőrök fogságából

Vágólapra másolva!
Kiszabadították az ecuadori államfőt, akit juttatásaik megvonása miatt tüntető rendőrök nem engedtek ki egy kórházból, ahol kezelték. A katonaság keresztül tört a lázadó rendőrök gyűrűjén, az akciónak az elnök szerint halálos áldozata is volt.
Vágólapra másolva!

Katonák szabadították ki a zendülő rendőrök által körülzárt quitói kórházból Rafael Correa ecuadori államfőt - jelentette helyi idő szerint csütörtök este az ecuadori média. A híradások szerint Correa páncélozott gépkocsival, gázálarcban hagyta el a kórházat.

A katonák úgy mentették ki az államfőt, hogy áttörték a kórház körüli rendőrkordont. A zendülő rendőrök több mint 12 órán át nem engedték ki az államfőt. A roham során lövések hangját lehetett hallani, egyes hírek szerint a tűzharc azután sem ért véget, hogy a katonák elszállították az államfőt.

Kiszabadulása után Correa az elnöki palota erkélyéről beszédet mondott az őt éljenző tömeg előtt. Arról beszélt, hogy a csütörtöki nap "a mély gyász napja volt" az ország számára. Hozzátette: a katonák és a rendőrök tűzharcában legalább egy rendőr életét vesztette. Az köszönetet mondott híveinek, akik a zendülés idején a kórházhoz vonultak, és "készek voltak meghalni a demokrácia védelmében" és érte. Correa azt állítja, hogy a zendülő rendőrök megpróbálták őt meggyilkolni abban a quitói kórházban, ahol több mint 12 órán át fogva tartották csütörtökön.

Az ecuadori Vöröskereszt szóvivője szerint viszont két rendőr halt meg, és további 37 ember megsebesült, amikor tűzharcot vívtak egymással a kormány ellen fellázadt rendőrök és az államfőhöz hű katonák

Az ecuadori rendőrök egyes jutalmak tervezett megvonása, és a kötelező előléptetések közötti időszak meghosszabbítása ellen lázadtak fel csütörtökön. Rafael Correa elnök felkereste az egyik fővárosi ezred laktanyáját, ahol a zendülőkkel éles vitába keveredett. Könnygázgránátot dobtak rá, ezért füstmérgezés tüneteivel a quitói katonai kórházba kellett őt szállítani. Időközben a zendülő rendőrök körülzárták a kórházat, és egész nap nem engedték ki onnan az államfőt, aki viszont nem volt hajlandó tárgyalni fogva tartóival.

A kórháznál összesereglett Correa mintegy négyezer támogatója, s megpróbálták kiszabadítani őt. Megkísérelték áttörni a katonai kórház köré vont rendőrgyűrűt, de a zendülők könnygázt vetettek be ellenük, és gumilövedékekkel lőtték őket, az összetűzésben egy ember életét vesztette.

Forrás: AFP