Mákbetegség miatt visszaesett az ópiumtermelés Afganisztánban

Vágólapra másolva!
A mákültetvényeket megtámadó betegség miatt felére esett vissza az ópiumtermelés Afganisztánban egy ENSZ-tanulmány szerint. Egyúttal emelkedett az ópium ára, ami megnehezíti a kábítószer-termelés elleni harcot.
Vágólapra másolva!

Afganisztánban idén a felére esett vissza az ópiumtermelés, mert betegség támadta meg a mákültetvényeket, a termesztés alá vont terület nagysága ugyanakkor nem változott - közölte az ENSZ csütörtökön. A világszervezet Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) tájékoztatása szerint idén 3968 tonna ópiumot állítanak elő Afganisztánban, ami 49 százalékkal kevesebb a tavalyi mennyiségnél, és a legkisebb 2003 óta.

Az ópium - a mák éretlen termésének a levegőn kicsapódott nedve - a heroin alapanyaga. Afganisztánból származik a világ herointermelésének 90 százaléka.

Az UNODC éves jelentéséből kiderült, hogy a mákot megtámadó betegség a tavaszi virágzást követően jelent meg, és főképpen a dél-afganisztáni Hilmend és Kandahár tartományokat sújtotta. Ez a két tartomány a mák termesztése szempontjából a két legjelentősebb a térségben, egyben a tálib szélsőségesek vezette felkelés fellegvárai. A betegség érintette Afganisztán Iránnal határos területeit is, de ott a hatása nem volt annyira jelentős.

A jelentés szerint az ópium ára 2010-ben nagymértékben megemelkedett, ami azt is jelentette, hogy a termesztők többet kerestek, mint tavaly, annak ellenére, hogy kisebb volt a termés.

A máktermesztés csekély mértékű visszaesése jelentős csapás lehet a tisztviselőknek arra a kísérletére, hogy korlátozzák az afgán kábítószer-termelést, amelynek bevételeiből pénzelik a szélsőségesek felkelését, a harcosokat, valamint ebből vesztegetik meg az állami és helyi tisztviselőket. Az ópium árának ugrásszerű növekedése miatt és az alacsonyabb búzaárak hatására ugyanis számos földművesnek inkább megéri mákot termeszteni. Tavaly más volt helyzet, mivel magasabbak voltak a búzaárak, az ópiumé pedig alacsonyabb - állapította meg tanulmányában a világszervezet.