Csak a buli és a szex érdekelte az orosz kémnőt Amerikában

Vágólapra másolva!
Haszontalan kém lehetett Anna Chapman, az Egyesült Államokból júniusban kiutasított orosz kémnő több korábbi szeretője szerint, akik egy amerikai bárban egy magazin kérésére adták elő róla őrzött emlékeiket. A férfiak szerint Chapman nagyon szeretett mulatni, és nem az eszével hódított.
Vágólapra másolva!

Anna Chapman egy haszontalan ügynök volt, mert csak a szexszel és a partikkal foglalkozott korábbi szeretői szerint - írja a Telegraph. A lap szerint az Egyesült Államokban júniusban lebukott, majd kiutasított orosz kémnő összetört szíveket hagyott Manhattanben; volt szeretői egy New York-i bárban gyűltek össze, hogy a Details magazin kérésére megosszák történeteiket a kémnőről.

A megszólaltatott szeretők mindannyian arról számoltak be, hogy Anna Chapman nem az eszével csábította el őket, és mindig szórakozni akart, ami főleg drága randevúkat és szexet jelentett. "Kinek volt meg?" - tette fel hangosan a kérdést egy férfi az összegyűlteknek, majd a találkozót szervező Details magazin szerint jópár kéz emelkedett a magasba.

"Remekül használta ki a nőiességét" - jellemezte Chapmant egyik partnere, Dennis Hirdt. Egy negyvenéves ingatlanügynök, Bill Staniford azt mondta, hogy teljesen magába bolondította a kémnő. "Amint belépne ide, mindenről megfeledkeznék" - magyarázta. "Volt benne valami ellenállhatatlan - a vörös haja, a járása vagy csak a teste, nem is tudom" - elmélkedett Staniford. "Vodkáztunk, tequiláztunk, pezsgőztünk - sokat nem tanult, az biztos" - mondta róla egy harmadik férfi, Russel Terlecki.

Az amerikai igazságügyi minisztérium június végén jelentette be: 11 embert gyanúsít azzal, hogy az orosz kormánynak kémkedtek az Egyesült Államokban. A letartóztatottak egyszerű átlagembernek tűntek, életük szokványos volt, de évek óta hamis személyazonossággal éltek az országban. Anna Chapman eredetileg Kuscsenko néven született Oroszországban, apja a szovjet hírszerzés magas rangú tisztje volt. Volt férje nevével, brit állampolgárként élt 2006 óta New Yorkban. Lebukása után megfosztották brit állampolgárságától. Angliában bulvárszenzáció volt, hogy volt férje, Alex Chapman meztelen képeket hozott róla nyilvánosságra. Augusztusban bejelentette, modellkarrierbe kezd, és egy fotózáson is részt vett.