Már bánja a melegek táborokba zárását Fidel Castro

Vágólapra másolva!
Óriási igazságtalanságnak tartja ma már Fidel Castro, hogy az 1960-as években kormánya üldözte és munkatáborokba zárta a melegeket. A hosszú betegsége után ismét interjút adó kubai vezető azt mondta, egyedül ő a hibás a homoszexuálisok meghurcolásáért, amit azzal magyarázott, hogy akkoriban össze volt zavarodva.
Vágólapra másolva!

Fidel Castro - akinek kormányát régóta homofóbiával vádolták - elismerte, hogy igazságtalan volt a homoszexuálisok üldözése az 1960-as években. Az egykori kubai elnök a La Jornada nevű mexikói újságnak adott interjúban "óriási igazságtalanságnak" nevezte, hogy az irányításával működő kormányzat a melegeket ellenforradalmárnak tekintette és munkatáborokba zárták őket.

Ha valaki hibázott, az én voltam, felesleges mást okolni a történtekért - mondta a 84 éves Castro, aki a helytelen intézkedéseket azzal magyarázta, hogy akkoriban más problémák miatt össze volt zavarodva.

Mint mondta, az Egyesült Államok állandó fenyegetést jelentett Kuba számára azokban az években, ami azt jelenti, hogy az ő élete is veszélyben volt. Ráadásul minden erejével azon volt, hogy fenntartsa az őt 1959-ben hatalomra juttató politikai fordulat után kialakult rendszert. Élet vagy halál kérdését jelentették akkoriban ezek a problémák - magyarázta Castro, aki szerint az is közrejátszott a történtekben, hogy a szigetország történetében korábban sem volt ritka a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése.

Castro az interjúban kijelentette: nincsenek előítéletei a homoszexuálisokkal szemben.

Kubában a melegek üldözése az 1970-es években is folytatódott, egészen 1979-ig, ekkor törölték el az ellenük hozott jogszabályokat.

Castro 2006-ban visszavonult az ország vezetésétől, a hatalmat öccse, Raúl vette át tőle. A korábbi vezető hosszú idő után, júliusban tűnt fel újra, amikor egy interjúban először beszélt betegségéről (erről részletesen itt olvashat).