Kecskeméti parancsnok vezeti a kabuli repteret októbertől

Vágólapra másolva!
Október 1-jétől március végéig Magyarország lesz a kabuli nemzetközi repülőtér ISAF által használt terület vezető nemzete. A repteret Kilián Nándor dandártábornok fogja vezetni.
Vágólapra másolva!

Kabulba vezénylik fél évre Kilián Nándor dandártábornokot, a kecskeméti repülőbázis parancsnokát, akire az ottani repülőtér vezetését bízzák - írta a keddi Petőfi Népe. "Október 1-jétől március végéig Magyarország lesz a kabuli nemzetközi repülőtér Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) által használt terület vezető nemzete, mely feladatot féléves váltásban más-más ország katonái látják el" - olvasható a Bács-Kiskun megyei napilapban.

"A kabuli repülőtér üzemeltetéséhez szükséges személyzet többségét - nyolcvan embert - Magyarország fogja biztosítani" - tájékoztatta a napilapot Kilián Nándor. "Nem csak mi leszünk ott, például belgák és bolgárok is segíteni fogják a munkánkat, a helyettesem egy amerikai ezredes lesz" - mondta a dandártábornok, aki az afganisztáni szolgálat után visszatér parancsnoki helyére, az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra.