Helyteleníti az iráni kormány Sarkozy feleségének sértegetését

Vágólapra másolva!
Enyhíteni igyekezett az iráni külügyi szóvivő az egyik iráni lap sértését, amely lekurvázta Carla Brunit, Nicolas Sarkozy feleségét. A konzervatív Kajhan című lap azért támadta Brunit, mert az kiállt egy megkövezésre ítélt iráni nő érdekében.
Vágólapra másolva!

Az iráni kormány nem helyesli azokat a sértéseket, amelyekkel egyes iráni médiumok illették Nicolas Sarkozy francia elnök olasz feleségét, Carla Brunit - közölte kedden Ramin Mehmanparaszt külügyi szóvivő. A szélsőségesen konzervatív Kajhan napilap szombaton nevezte kurvának Brunit, amiért augusztus 23-án nyílt levélben állt ki egy megkövezésre ítélt iráni asszony védelmében.

A Kajhan sértő szavait hétfőn szinte jóváhagyta az Inn.ir kormánypárti honlap, amely Bruni erkölcstelen magánéletéről szóló nyugati lapjelentéseket idézett, kedden pedig a Kajhan ismételte meg sértését, amely - mint írta - kiváltotta "az olasz prostituált felháborodását".

"Az iszlám köztársaság nem helyesli más országok vezetőinek sértegetését" - közölte a szóvivő, a sértésekre vonatkozó kérdésekre válaszolva. "Remélem, minden médium odafigyel majd erre. Bírálhatják egyes országok ellenséges politikáját vagy más országok vezetőinek magatartását, de ne használjanak sértő szavakat. Ez nem korrekt" - mondta.

Az iráni sajtó nagy része tartózkodott attól, hogy kövesse a Kajhan példáját, amelyet Iránban is rendszeresen bíróság elé idéznek durva szóhasználatáért.