Egyre erősödik a Karib-szigetek felé tartó Earl hurrikán

Vágólapra másolva!
Egyre erősödik az Atlanti-óceán felett az Earl névre keresztelt hurrikán. A karibi térségben élők készülődnek, élelmiszert halmoznak fel, és bedeszkázzák a házak ablakait.
Vágólapra másolva!

Elérte a kettes fokozatot az Earl hurrikán az Atlanti-óceánon - jelentette az amerikai hurrikánfigyelő központ Miamiban. A szakemberek szerint a légörvény héfőn még tovább erősödik,

Az Earl névre keresztelt ciklon jelenleg 80 kilométerre helyezkedik el Antigua és Barbudától, és óránként 24 kilométert tesz meg nyugati-északnyugati irányba. A benne uralkodó széllökések már elérik a 160 kilométer per órát, és komoly esőzéseket okoz.

Antigua és Barbuda miniszterelnöke felszólította honfitársait, hogy hagyják el a partvidéket, és keressenek menedéket a magasabban fekvő területeken, valamint tegyenek meg minden szükséges óvintézkedést Earl érkezéséig. A helyiek már vasárnap megkezdték az élelmiszer - és ivóvízkészletek felhalmozását, és bedeszkázzák otthonaik ablakait. Antigua egyetlen nemzetközi repülőterét bezárták, és valamennyi oda tartó és érkező járatot törölték.

A karibi térség már országaiban is készülődnek, és már kiadták a riasztást St.Kitts és Nevis, Montserrat, a Brit Virgin-szigetek, az Amerikai Virgin-szigetek és Puerto Rico térségében. A francia Saint Martin-re a közeli Guadeloupe-ról tűzoltókat vezényeltek át.

Az Atlanti-óceánon még mindig folytatja útját a Danielle hurrikán is, amely a múlt héten még az idei szezon legnagyobb, négyes fokozatú hurrikánjaként tombolt. A légörvény szerencsére elkerülte a lakott területeket, és jelenleg továbbra is messze a partoktól észak felé halad, és folyamatosan veszít erejéből.