Hétfőn kezdődik a chilei bányászok mentését célzó fúrás

Vágólapra másolva!
A mentési munkálatok vezető mérnöke vasárnap bejelentette, hogy hétfőn elkezdik fúrni azt a mentőjáratot, amelyen keresztül kihozhatják majd a föld alól a mélyben rekedt chilei bányászokat. A munka három-négy hónapig tart. A chilei kormány az egészségügyi miniszter állítása szerint ezzel egyidőben egy olyan alternatív terven dolgozik, amellyel korábban ki tudnák menteni a bányászokat.
Vágólapra másolva!

Hétfőn reggel kezdik el fúrni azt a mentőjáratot, amelyen keresztül a chilei bányában rekedt 33 bányászt végül felhozhatják a felszínre - jelentette be vasárnap a mentési munkálatok vezető mérnöke. "Felállítják a fúrógépet... és várakozásaink szerint hétfő reggel kezdhetünk dolgozni vele" - mondta Adre Sougarret az AFP hírügynökségnek. Hozzátette: "a menedékhelyhez vezető járat egy 702 méter hosszú, egyenes vonalon nyúlik majd le".

A mérnök szerint helytállóak az előzetes várakozások, azaz terveik szerint három-négy hónap alatt érhetik el a mélyben rekedt bányászokat. Mint mondta, a mentőjárat egy biciklikerék átmérőjének felel majd meg, azaz nagyjából 66 centiméter széles lesz, ezen keresztül tudják majd egyenként kihúzni a vájárokat. Sougarret nyilatkozata az első hivatalos megerősítés a fúrások kezdésének időpontjáról. Korábban arról volt szó, hogy vasárnap, vagy hétfőn kezdhetik el a járat kialakítását.

A 33 bányászt három hete zárta el egy omlás a külvilágtól. Az elmúlt hét közepén az állami televízió egy videofelvételt közölt róluk, és a körülményekhez képest valamennyien jól vannak. Folyamatosan küldenek nekik élelmiszert, ivóvizet és gyógyszert a mélybe. Csütörtökön arról is tájékoztatták őket, hogy karácsonyig is eltarthat, mire ki tudják hozni őket. A járat fúrásához egy 29 tonnás ausztrál gépet, egy Strata 950-öst használnak. A művelet azért tart hónapokig, mert a gép legfeljebb 20 métert tud haladni naponta, ráadásul tágítani is kell majd a furatot, hogy átférjen rajta egy ember.

Az egészségügyi miniszter, Jaime Manalich mindezzel egy időben bejelentette: a chilei kormány olyan alternatív terven dolgozik, amelynek célja, hogy a bányászokat jóval hamarabb felszínre hozzák. Jaime Manalich erről részleteket nem ismertetett, ugyanakkor közölte: a tervet hamarosan a nyilvánosság elé tárják.

A hétvégi chilei újságok szerint Sebastian Pinera elnök nagy súlyt helyez arra, hogy a bányászokat még szeptember 18-a, azaz az ország nemzeti ünnepe előtt a felszínre hozzák. Chile ezen a napon ünnepli a függetlenség napját. Az államfő megerősítette, hogy vizsgálatot rendelt el az augusztus 5-én történtek, illetve a felelősség feltárására. A hatóságok közvetve mulasztásokkal vádolták a bányatulajdonos San Esteban nevű céget, a bányászati miniszter a napokban azt állította: a 33 bányász azért nem tudott a felszínre jutni, mert hiányzott egy mentőlétra.

Vasárnap XVI. Benedek pápa bátorságot kívánt a vájároknak és hozzátartozóiknak. Arra intette őket, hogy "ne veszítsék reményeiket, hogy a kiszabadításukra irányuló erőfeszítések szerencsével járnak".