Az első vizsgálatok nem utalnak emberi mulasztásra a katona halálában

Vágólapra másolva!
A vezérkari főnök szerint a hétfői afganisztáni tragédia okait kereső vizsgálat első eredményei szerint nem játszott közte emberi mulasztás abban, hogy meghalt egy magyar katona, három társa pedig megsérült Baglán tartományban. A vizsgálatnak két-három héten belül lehet meg a pontos eredménye.
Vágólapra másolva!

Az előzetes szakértői vélemények szerint nem játszhatott közre emberi mulasztás Pappné Ábrahám Judit afganisztáni halálában - mondta pénteken Benkő Tibor vezérkari főnök. A jelenleg még zajló vizsgálat során arra keresik a választ, hogy követtek-e el felderítési, taktikai hibát a katonák szállításakor, illetve annak előkészítésében. Előzetesen azonban azt el lehet mondani, hogy nem emberi mulasztás okozta a katona halálát - jelentette ki a vezérkari főnök.

Benkő elmondta, hogy a vizsgálatban nem tudnak helyszíni szemlét tartani, hiszen harctérről van szó, viszont mindenkit meghallgatnak, aki részt vett a feladatban, illetve katonai szakértőket is bevontak a munkába. Megvizsgálják azt a páncélozott Toyotát is, amelyben a meghalt katona és három megsérült társa is utazott. Az autó egyébként a "saját lábán" tért vissza a magyar bázisra, miután felrobbant mellette egy robbanószerkezet és eltalálták egy vállról indítható rakétával - tette hozzá Benkő, aki szerint minden eszközt visszahoztak a harctérről; volt olyan katona, aki háromszor fordult a helyszínen, hogy ne maradjon ott semmi.

Az altábornagy emlékeztetett arra, hogy az afganisztáni tartományi újjáépítési csoportnál most zajlik a váltás, ez a vizsgálat idejét kicsit meghosszabbíthatja, így két-három héten belül zárulhat le. A vezérkari főnök beszámolt arról is, hogy a meghalt hadnagyot katonai tiszteletadással fogadják a hét végén Kecskeméten. Pappné Ábrahám Juditot jövő hétfőn temetik szülőfalujában, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alacskán, a kastélykertben.