Nemi erőszakkal vádolják a Wikileaks alapítóját

Vágólapra másolva!
A svéd főügyészség nemi erőszak elkövetésével vádolja Julian Assange-t, a Wikileaks alapítóját. Az ügyészség pénteken letartóztatási parancsot adott ki, de egyelőre nem sikerült elérniük Assange-t.
Vágólapra másolva!

A svéd főügyészség szóvivője szerint péntek este letartóztatási parancsot adtak ki Julian Assange, a kiszivárogtatásokkal foglalkozó Wikileaks alapítója ellen - olvasható a BBC honlapján. Az ügyészség molesztálással és nem erőszak elkövetésével vádolja az ausztrál férfit. A BBC úgy tudja, a svéd rendőrség már megpróbált kapcsolatba lépni Assange-dzsal, de nem sikerült elérniük.

A Wikileaks Twitteren megjelent reakció szerint a vádak teljesen alaptalanok. A honlap szerint a svéd hatóságoktól senki nem kereste meg őket, és azt írják, korábban figyelmeztették őket, hogy "piszkos trükkökre" készülnek ellenük.

Az elmúlt hónapban a Wikileaks 90 ezer oldalnyi titkos katonai dokumentumot szivárogtatott ki az afganisztáni háborúról, amit az amerikai katonai szervek élesen kritizáltak, arra hivatkozva, hogy veszélybe sodorták a szövetségesek katonáit és a velük szövetséges afgánokat.

A Wikileaksről bővebben itt olvashat.