Egy nap alatt 150 ezer pakisztánit kellett kitelepíteni az áradások miatt

Vágólapra másolva!
A levonuló pakisztáni árhullám miatt 150 ezer pakisztáninak kellett elhagynia lakhelyét 24 óra alatt a dél-pakisztáni Szindh tartományban. Az Induson végigvonuló árhullám a következő napokban elérheti az Arab-tengert. Eddig legkevesebb hatmillió ember vált hajléktalanná.  
Vágólapra másolva!

Több mint 150 ezer pakisztánit kellett magasabb helyre költöztetni 24 óra alatt az áradás elől, miután a megduzzadt Indus folyó további kisvárosok és falvak tucatjait öntötte el a déli Szindh tartomány középső részén - közölte szombaton egy helyi kormányszóvivő.

Az újabb áradások következtében Thatta körzetében kerültek víz alá újabb területek. Szukkúr térségében a hatóságok 126 tábort létesítettek az ár elől menekülők befogadására - mondta Dzsamil Szumro szóvivő. Szindh tartományban már 600 ezren kerültek ilyen táborokba egy hónap alatt.

Illetékesek arra számítanak, hogy az ázsiai ország mintegy ötödét érintő árhullám a következő napokban visszahúzódik, amint a folyók utolsó árhullámai az Arab-tengerbe ömlenek. A hazatérők azonban nem sokat találhatnak majd meg abból, amit otthagytak: a víz házakat, utakat, hidakat sodort el, és a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen terményeket is elpusztította.

Az áradások nagyon megnehezítették az amúgy is szorult helyzetben lévő kormány dolgát, amelynek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal és a tálibokkal is fel kell vennie a küzdelmet. Legkevesebb hatmillió ember vált eddig hajléktalanná, és összesen húszmillió embert érint valamilyen formában a katasztrofális helyzet. A gazdasági kár sok milliárd dollár.

Az áradások július 29-én kezdődtek az ország északnyugati részén a rendkívül heves monszunesőzések következtében, amelyek nagyon felduzzasztották a folyókat, azok elöntötték a keleti Pandzsáb és a déli Szindh tartomány számos részét.