Harmincöt halott egy buszbalesetben a Fülöp-szigeten

Vágólapra másolva!
A busznak a hegyvidéki úton elromlott a fékrendszere, és belehajtott a szakadékba. A balesetben harmincöt ember vesztette életét. A sofőr még mepróbálta egy fának vezetni a buszt, de nem tudta megakadályozni a jármű szakadékba csúszását.
Vágólapra másolva!

A szakadékba zuhant busz roncsaiból 35 holttestet emeltek ki a mentőalakulatok. A túlélők között van a járművön utazó kalauz is, aki még azelőtt kiugrott a buszból, hogy az belerohant volna a szakadékba. A balesetet túlélő sofőr azt mondta - miután észlelte, hogy nem működik a fék - megpróbálta egy fának nekivezetni a járművet, hogy elkerülje a zuhanást, de ez végül nem sikerült.

A Fülöp-szigeteken gyakoriak az ehhez hasonló közlekedési balesetek, köszönhetően az öreg járműveknek, és a figyelmetlen sofőröknek. A múlt hónapban 15 ember vesztette életét, amikor egy utasszállító busz nekirohant egy kőfalnak Cebuban, az ország második legnagyobb városában. Egy hónappal korábban pedig - szintén Cebuban - 21-en haltak meg, miután egy autóbusz lezuhant egy sziklafalról.