Bolívia szerint Evo Moralest is kinézték maguknak Rózsa-Floresék

Vágólapra másolva!
Állítólag Bolíviában dolgozó kubaiakat és venezuelaiakat, sőt magát a bolíviai elnököt is meg akarta ölni Rózsa-Flores Eduardo és csoportja. Erre Rózsa-Flores számítógépes üzenetváltásait vizsgálva jöttek rá a bolíviai hatóságok.
Vágólapra másolva!

Kubai és venezuelai célpontokat is kiválasztott megsemmisítésre Rózsa-Flores Eduardo az általa és csoportja által használt számítógépeket vizsgáló bolíviai szakértők szerint. Wilson García, a szakértők vezetője azt állítja, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is tudott a tervekről, mert Rózsa-Flores kapcsolatot tartott fenn az ügynökség egyik emberével, a magyar Belovai Istvánnal, akitől tanácsokat kapott.

A bolíviai vizsgálat azt derítette ki a számítógépes üzenetváltásból, hogy az alapos gondossággal kiválasztott célpontok közt humanitárius feladatokat végző kubai orvosok és venezuelai mérnökök is voltak - akik Kelet-Bolívia legszegényebb vidékén segítették a falvak lakóit -, és hogy a csoport fel akarta robbantani Bolívia leghosszabb hídját. A hidat Evo Morales bolíviai elnök avatta fel, aki a vizsgálók szerint szintén a lehetséges áldozatok között volt, más bolíviai vezetőkkel együtt.

A TeleSUR tévében ismertetett vizsgálat szerint Belovai tavaly novemberben meghalt, az Egyesült Államokban, Denverben. Az összeállítás szerint Belovai eredetileg a magyar hírszerzés ezredese volt, aki átadta a nekik információkat nyújtó amerikaiak nevét a CIA-nak.

Wilson García szerint Rózsa-Flores levelezéséből az is kiderül, hogy 2008 októberében és novemberében hűvösebbé vált a viszony a magyar-bolíviai-horvát állampolgár és szeparatista bolíviai megbízói között, mert nem kapta meg tőlük azokat a hatalmas összegeket, amelyeket nehézfegyverek - rakéták, tankok - beszerzésére követelt. Rózsa-Flores ekkor állítólag közvetlen kapcsolatot keresett a CIA-val Belovain és a terrorizmussal vádolt kubai emigránson, Armando Walladaresen keresztül.

A Rózsa-csoport állítólagos tevékenységének a bolíviai rendőrség kommandós akciója vetett véget 2009. április 16-án, a kelet-bolíviai Santa Cruz egyik szállodájában. Az akcióban Rózsa-Florest és két másik társát agyonlőttek, kettőt pedig letartóztattak. A nyomozás azóta is folyik.