Strandoló Obamával csalogatnák vissza a turistákat a Mexikói-öbölbe

Vágólapra másolva!
Fürdött, halat evett és sétahajóval kirándult Barack Obama amerikai elnök, aki a Mexikói-öbölnél töltött el egy pár napos vakációt. Az úszkáló elnök fotóival próbálják visszaédesgetni a turistákat, akiket a megsérült fúrótoronyból korábban ömlő olaj riasztott el a környező strandokról.
Vágólapra másolva!

Floridába utazott a hétvégére Barack Obama családjával. A minivakáció nem titkolt célja, hogy az elnök eloszlassa azok félelmeit, akiket a BP fúrótornyának balesete által okozott olajszennyeződés tart vissza attól, hogy felkeressék a Mexikói-öböl partvidékét.

Obama szombaton a kisebbik lánya, Sasha társaságában Panama Citynél megmártózott a tengerben és halas tacót evett, szombaton pedig egy delfinnéző sétahajókázáson vett részt. Az elnöki család helyi idő szerint vasárnap este tér vissza a Fehér Házba.

Az elnököt korábban többen bírálták amiatt, hogy miközben az amerikaiaknak azt javasolja, hogy nyaraljanak a Mexikói-öbölnél, ő maga eddig máshol vakációzott. Tavasszal Észak-Carolinában pihent, a nyár folyamán Maine államban, s a tervek szerint még augusztusban ellátogat a massachussettsi Martha's Vineyard szigetre is. A first lady, Michelle Obama nemrégiben Spanyolországban járt.

Noha a BP áprilisban megsérült kútjának szivárgását már sikerült elfojtani, és Florida 180 strandja közül csak 16-ot szennyezett be a kifolyt olaj, idegenforgalmi szakemberek szerint a nyaralókat még az érintetlenül maradt partszakaszoktól is visszatartja a katasztrófa idején bemutatott felvételek emléke.

Az víz tisztaságának bemutatására megrendezett elnöki fürdőzésen a média képviselői nem vehettek részt. Az AP hírügynökség, amely megtagadta az eseményről a Fehér Ház által rendelkezésre bocsátott fotó közlését, nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Obama a földnyelvvel elzárt Szent András-öbölben, nem közvetlenül a Mexikói-öböl vizében úszott.